nihil


Ma könyvjelzővel a kezemben
szétjelöltem a világot.
Minden tárgyra egy cetli,
rendszerezünk mindent,
a kvarkokat osztom-szorzom
míg egyszercsak x=ember

Hová is mennék?
Artériákat szimulálok az ösvényre
gyökérrel.
Rakok egy sárgát a DNS-re,
míg a vér, mint hallucinogén,
űrpempő csodává bassza a teret.

Zűrös világ ez. Magyaré a roskadás,
a világé a sötét anyag.
Beszív a fekete pötty,
míg a történelmünkbe dőlünk,
mint forró kés a szarba.
Kemény ujjaimmal túrok a hajamba.

Ez egy rohadt valóság.
Hallom a nyelvem, mint idegenét,
álmélkodom a tájon,
pesszimizmus maxima,
de a tudat még mindig erős,
s a legény áll a két folyó között,
a zsebébe nyúl…

…csak előhúz egy újabbat,
és már ragasztja is maga alá.
GÁT, írja rá komótosan
majd elmerül a vízben,
a kanyarból néztem,
ahogy elszakadt a fonál

erjesztek egy utolsót,
és ahogy süllyed a hajó,
egy kupicába csurgatom
az eszenciáját a múltnak.
A sok szemét; elemészt a fos,
a tv, a reklám a boltban.
Félholtan fekszem egy komódon,
és az orvos bejön,  meglát,
egy számlát ír rólam:
1db test + 1 lélek,
az annyi mint…

persze, közben rám kacsint
és, bár én még élek,
előránt egy Post-it – et,
a homlokomra rakja
felirattal: halál beállta 14:20.
S én megnyugszom,
mert még van egy órám,
egy teljes órám,
aminek nincs tétje...






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: délibábjáték