Zárt teremtés



(fordította: Kántáss K. Balázs)



Zárt teremtés

Hang nélkül felvázollak magamban,
kettőből három dimenzióssá teszlek,
életet adó tintával rajzolom újra
arcod, vonásaid, kócos hajad, nyakad,
melled, karjaid, csipőd, lábaid,
lélegzeted, hangod, gondoltfűzéseid
és érintéseid.

Teremtelek, a semmiből, újra
kialakulsz, újradefiniálom DNS-képleted,
csontot a vázlat, inakat a csont,
izmokat az inak, selyelmbőrt
az izmok köré.

Idő, életkor, mentalitás, szavak,
mozdulatok, mint valami megszállott
mérnök, újra gondosan mindent
a helyére rakok.

Ott állsz, négy üvegfal között,
az érzések és a vágyak
szerelőcsarnokában, a szád remeg,
a szemed forog – a létezésre való
ártatlan, kislányos rácsodálkozás –,
teszel egy bizonytalan lépést,
érzel, gondolsz, vágysz,
akarsz, repülsz, szabad vagy, újra –

Mikor végre kilépsz belőlem,
újra atomjaidra szakadsz.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.