zsámányom a föld

A lét felett repülök
Karmaim a levegőt tépik.
Mintha pók lennék; egy mérges pók.
Zsákmányom a föld.
Rátapadok. Belemarkolok.
Habzsolom a tenger időt.
Magamhoz ölelem múló mosolyát.
Milyen áldás!
Milyen átok!

A hegytető felé tartok.
Mögöttem csontok, levegő után kiáltó maradványok
lepik lábnyomom.
Nem találom a lámpást,
Nem találom a Napot.
Hol vagy te, Hajnal, Tűz?

Valaki fent lakik a hegytetőn.
A füst felém száll.
Íze testembe lép.
Elém jött a halál.

A lét felett repülök.
Némán a füst körül.
Már látom az utat,
Már látom a fényt.

A hegytetőn vár rám a halál.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.