Hang nélkül
Utazik a vágy, az eszme,
kábelkötegekbe csenve
néhány gondolat,
betűk… ujjaink lelkünk követve,
bennünk sok érzés megfogan,
s a szűk keresztmetszetbe
küldve kígyózik az elmegyermek,
mit nekünk vonat!
netán postagalamb… hol van az?
világunk egy megszerkesztett,
szabályozott kapcsolat.
szögletekbe zárt néma kép,
mely semmiképp sem válaszol,
hisz, a monitor ˝elnézi˝ nekünk
fintorunk…˝simán˝ hallgat,
csendünk sem zavarja… hagyja,
hadd merengjünk, csak rajta!
billentyűink csattogása ébreszti
vérünk… együttműködik a kéz, a Szív,
szemeink előtt szélesedik a határ,
mégis bezártan, falak közt a vágy…
ki érzi érintéseink?
szmájlik, jelrendszerek festenek…
vajh’ helyettesít… egy szellemet?
ki mondja el, hogy szép a mosolyunk,
ha előttünk egy némabáb,
mit nekünk külvilág!
valós tapasztalás, ha a szó,
hang nélkül megy tovább?
elég-e eszközünk, ˝nélkülünk˝,
képviselhet egy szép csodát?
"ahogy a napsugár elvonul arcodon,
ahogy reggeli illatod körbefon,
ahogy szemeim lecsukom
s a szám… csendesen csókra vár,
ahogy hajnalban felöltözöm,
s tekinteted egy hajlaton elidőz…
ahogy még melléd visszabújok,
s meleg kezed érzem bőrömön…"
Pótolható-e mindez egy képernyőn,
melynek színe, gyárilag jön elő,
már az alkonyat is a felbontás része lesz,
s ha izzad a tenyerem… netán
billentyűzetem orrolhat meg érte,
békítő simításaim adjam a j-nek?
vagy örül a ˝k˝ is… óh’ mily banális!
persze! repkedhetek ide s oda,
határtalan, széles sávon megyek tova,
járom ˝világom˝… pedig bezárt szoba
vesz körül… s a falak pora száll csak,
nemhogy a látott esőerdő cseppjei…
megszégyenít, hogy ott vagyok,
de tudom…˝el˝ nem juthatok… bár,
elégedetlen nem vagyok, lecsendesít:
az ˝adok-kapok˝
mily sokat… színpontokat… melyek
összeállva rajzolnak elém világot,
nem mozdulok… tenni sem teszek,
kényelmesen jár az eszem,
hibás működésem,
már észre sem veszem!
nem mozdulnak ajkaim,
nyelvem sem pörög… vár… mire?
a beszéd nem is kell ˝ide˝!
kommunikál korunk anélkül is,
elmehetünk úgy, hogy nem észlelik,
anyag nélkül mozgunk,
mint szellemek, huh’ de remek!
mesébe illőn lelkünk lehet
több helyen, egy időben,
egy azon percben köszöntünk:
˝Jó reggelt!˝ … csodás-világ…
ha keserűn ébredünk… küldünk
egy kék ikont, egyszerű,
válaszul kaphatunk ˝napot˝
… tán virágot is,
ha lelkünk ölelésre vágyna
vigaszul, semmi gond…
erre is van jelünk… gyártunk,
becsapjuk érzékszerveink…
érintés nélkül, szeretünk… lehet?
… egy darabig
de miként lesz, ha beszűkülnek
érzékeink, ha ott állok majd előtted…
s nem ismerem pillantásaid…
ha csak olvastam eddig,
hogyan hunyod le szemed,
mikor emlékezel… ha ˝majd˝ egyszer
lábaim is elindulnak, nemcsak szavaim…
ha ˝látom˝ a fákat, ha érzem az illatot,
mely körülzsongja tested,
a szív vajon remélhet?
… felismerhetlek?
vagy képzeletem mást fest…
ki tudja…
egy netes tapasztalat előcsalogathat
feledett ˝szívhangokat˝… mellyel új dimenzióban
utazhat az Ember… s érzékeny csápjainkkal
˝találkozhatunk˝ rokonlelkekkel… s küldjük ölelésünk,
remélve, hogy ˝odaérve˝, tán nem hűl ki a vezetéken…
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.