Kettőt lépünk előre,
Hármat hátra.
Az úton végig fekete kövek.
Csillognak, visszaverik
Azt a kevéske fényt,
Mi még a márványégbolt
Lila felhőin áttörni képes.
Rájuk lépünk,
Oda-vissza, ők pedig
Csak folyamatosan
Mosolyognak.
Tudják, amit mi nem.
Tudják, ott van beléjük
Vésve évszázadok óta
Az egyenlet, csak mi nem
Tudjuk még megfejteni…
Lépünk. Újra és újra.
Lépéseinket
Némán szemlélik
A fekete kövek.
