Látta már, mit is jelent a létezés,
lombjai alatt izzott a vágy,
tört a csont vagy folyt a vér,
már egyre ment neki.
A mattszürke, vértszerű
kéreg alatt még keringtek
az élet zöld patakjai,
a külvilág számára
láthatatlanul.
Rég nem csobogtak
bennük pillanatok, idő és
más kategóriák,
pusztán a most zöld cseppjei,
újra és újra megteremtve
saját magukat.
