Itthon

Mi értelme az életnek ha annyi ember
csak lebeg a szegénység martalékaként,
s nincs jövője ebben a nyomasztó jelenben?
Ami jut az is csak a gazdag maradékaként.

Koravén, csikorgó hasa világosan jelzi:
Valami titkos baj van születőben éhes beleiben.
Minden nap szürke, s ugyanazt mondja: enni!
Kell, mert vér lüktet neki is ereiben.

De tudja: ma is marad a korgó gyomor,
s mert a vonat sem jár szén nélkül,
Amit látni: a jajveszéklő kongó nyomor.
Hajtóanyag ebbe a kazánba nem települ.

Lelke a metróaluljáró lámpák tompa fénye,
hazája a szétvert telefonfülkék takaró árnya.
Omladékként nehezülnek rá kietlen létére,
Egyetlen támasza sorstársa, egy igaz barátja.

Egy parányi pislákoló világ a sok közül,
fogy, mint egy hamvadó gyertyavég.
De Ő is érez, így néha megrezdül.
Üvegszemébe szövődik a gondolat: a vég.








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.