Holnap-parádé

Díszegyenruhában masíroznak
az úgynevezett holnapok
a tegnapot és a mát
kettéválasztó
betonsáv vonalán.
Előre néznek, maguk felé,
egyformák, katonák módjára
egyszerre lépnek,
a szem csupán bámulja őket,
amit felvonulnak.
Sziluettjük, ruhájuk s rangjelzéseik
kivehető csak, arcuk elvész
a fekete időből szőtt,
széles karimájú díszcsákók
árnyékában.
Menetelnek.
Menetelnek a határmezsgyén,
mi egyre szűkebb,
másodpercenként millimétereket
keskenyedik, az ötös oszlopból hármas,
majd kettes, végül egyes oszlop lesz.
Egymás után elvonulnak az egyre keskenyedő
betonsávon, a ma és a tegnap tere
lassan egy lesz, a holnapok
pedig dolguk végeztével
levetik díszruhájuk, s meztelenül
elmerülnek a bizarr tó tompa,
szürkéskék vizében.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.