ritmus
Az idő maga ritmus. Ha a múltat idézzük, veszedelmes hurkot kanyarítunk, de miért csak az ezüst képekkel időzzünk? Gyönge papucsban az este, ha ér, mikor épp lefeküdni, nehéz ölünkben az album, fejünkben a tarka, torkunkban a gombóc, gyűröttek közt guberálunk, kihajított galacsint simogatva újból fényesre. Nagy ív lesz, szörnyű nagy nagy ív, ágyunkon, városokon szétterülő, ha tovább húzzuk mindent beterít, közben elvékonyodik, hártyaként fojtva, ami most lélegzik, ami ágas, ami szúr, ami fáj, hopp, hiszakad ez hártya is, új lehetőség...
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
