Macsigenga álmok
I.
Miért, mit szeretnél?
Írni, de nincs miről. Főztél,
lementem cigit venni, elakadtam
a harmadik mondatnál, ténferegtem
a polcok között, üres fejet akartam.
Hallgatni fent, hogy hazudok,
állni egy pontatlan pofon szellőjében.
A 99-es busz megállója zsúfolt,
várok, mintha százas is jöhetne.
Egy ablak mutatja szemben
rosszabbik felem, jobb lenne
most nélkülem nekem, mint
a fodrásznál, huszonöt percig
bámulom az arcom, egyre
ismeretlenebb. A presszóból is
néznek, az utcán is, néz a busz is,
aztán elmegy.
Aztán a megálló, megy az aszfalt,
marad a presszó, esőcseppek biliárdgolyó-
kocogása. És eszembe jut a fa, amit Itália
könnyének neveznek, hogy ott ülhettél
alatta, és nem ülhettem melléd,
hogy a hallgatás, mint mellvéd
áll közöttünk, s az üres fej, amit
megkaptam végül, nélküled nagyon,
nagyon szédül.
Fel három emelet, vár anyám,
vársz te, már csak egy forduló,
néhány lépcső, szűkülő folyosó,
sípoló légcső, minden láb a földön,
úgy ültök, mint a szék. Kicsit üres,
és persze, hogy magányos, rajtakapott
férjes, hamis-barátos mosollyal
állok az ajtóban, bent csupa jelkép.
Lábak a földön, szavak a levegőben.
Na, mondd már.
A megszokásig veled ülnék.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.