A múltból a jövõbe

Láthatatlan fénnyel rám borult a nap.
Megfáradt élet volt, amikor megláttalak.
Irígy a világ, mert másoknak szép,
Ha elfáradnék, hol van az a szé.

Gondolataim hullámain arcod feldereng,
hogy Rád gondolok, az valamit jelent.
Hiszen nem azért vagy nekem, mert szeretlek,
hanem, mert vagy nekem, azért szeretlek.

Múltam képeit magamban hordoom,
a múlt sebeit magam foltozom.
Kényszer útjaim most álmaim homálya,
édes életemnek egy előszobája.

Régi élmények, megkopott vadság,
rég elmúlt képek, porban az igazság.
Bár a sors létem ellen hadakozik,
mindaz, mi én vagyok, testemben lakozik.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: A szeretet fényjelei (Budapest, 2007)
Kiadó: Accordia