ihlet

A koponyámon
érzem azt a csókot,
hogy eltalált az
ihlet, s szédülök,
hogy Isten is a
csontra így írt gyolcsot,
s e gyolcsba kötve
én is vénülök,
s ni, készakarva
egybehorgolt sorsok
kis bábjaként hogy
horgol a szülő,
ha innen nézem,
mégse kapott csókot,
ha kapott volna,
biztos elhűl ő,
hogy bábjaként e
műnek mit teremtett,
hisz ez a mű csak
önmagára írt
meséje minden
benne rejlő tettnek,
s hogy csak magány mit
megálmodni hitt,
s míg minden tettünk
szuszogása egynek,
ő bűnbakokra
szórja átkait.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.