Anyám könnyei
Amikor én születtem, Anyának beteg volt a szive:
Az orvosok azt mondták, meghal-Ő hitte, hogy nem kell félnie;
A könnyein át mosolygott rám, talán énekelt is nekem...
Hát így történt, hogy elkezdődött az életem.
...És szálltak felettünk az évek, annyira bolond lett a világ-
Esténként, ha hazatértem, láttam, hogy megint sírt az anyám;
De a könnyein át is csak mosolygott rám- talán félt, hogy észreveszem,
Hogy az arcán a ráncok közt ott lapul a félelem.
Ne sírj Anyám, ne sírj!- Apa szeret még...
Ne sírj Anyám, ne sírj!- kár a könnyekért:
A szíved megszakad és ez mit sem ér...
Vak szél görget rögöt a rög között
Két lélek hol mélyebbre költözött...
Húsz éve, húsz hosszú éve:lassan megértem, mit jelent
Tudni, hogy vár rám egy mosoly, mikor hazaérkezem-
Most esik...Anya arcát látom Budapest szürke egén,
S remélem tudta, hogy szeretem, mert ma már csak így az enyém...
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
