NÉVSOR

Kavicsokat mozgatunk majd
Csupasz lábfejünkkel a parton –
bőrünk akkorra
rugalmatlan lesz:
ruháink ráncai
és apró csontgombok
hagynak nyomatot
soványka, szürke testünkön.
Az egykedvű révész
nem sejti, nem kérdi,
merről jöttünk,
kik lehetünk,
csak ápolt körmeinket,
katonás frizuránkat,
s a fölszínen futó,
vékony falú ereink
igyekvését nyugtázza.

A mögöttünk hagyott
penészes göncökről,
kitörött, kivett fogaink
tátongó, eleven hegeiről
mi hallgatunk.
Meztelenül, szűk tüdővel
várunk sorunkra fegyelmezetten –
s hogy ideátról majd mi hiányzik,
nem vesszük akkor lajstromba.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Élet és Irodalom,