a lány, akivel

van egy lány, akivel józanul sosem találkozom,
mindig csak kóvályogva meg másnapokon.
olyankor rendszerint szótlan, s eleinte alig néz felém
van egy fiúja, de azt hiszem jobban érdeklem én.

hosszú testét - mint friss tésztát - ezerszer elnyújtottam már
kigombolva ágyon, kanapén hanyatt fekszik és engem vár.
kitinszerű gombszeme határozott, nem rebben tekintete,
mint szög fúródik belém, amit akarok, azt tehetek vele.

fekete haja egy leégett erdő, benne millió halott facsemete
összekormoz ágyékomnál, háton karmol bozóttövis-körmű keze.
nem tudom honnét vannak a testemen reggelente friss sebek,
én azt hiszem a lány műveli ezt velem, akit én nem ismerek.

úgy képzelem, hogy szeret. kiles és követ engem,
mikor eleget ittam megteszi, amit egyébként nem mer.
aztán kis szocreál konyhájában kávét főz reggel,
hajat mos, a harisnyáján bíbelődik egy szemmel.

nappal rám gondol és összenyalja fiúja fülét, mint egy csiga
egész meztelen testét síkosra hálózza nyálának nyoma.
szemében ilyenkor megint fellobban az a láthatatlan láng
amiért én újra meg újra látni akarom ezt a lányt.

érezni akarom őt, akit lehet, hogy csak elképzelek
talán csak álmaimban érinti ujjával a nyelvemet:
emlékeim közt bizonytalanul sejlik fel másnapokon
a különös lány, akivel józanul sohasem találkozom.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.