Erõlködés-menet

(egy lírai székrekedés konfessziója)


Bolond, ki deszkára vár             leül és újra próbál,
hasogatja belül egy                viselős tavaszi ág.
Reméli útnak indul,              jobb kint mint odabenn,
elengedi rímeit                        ökle szorul: Ó,jaj,ne!
Szemébe könny gyűlik,ha      e szétkorhadt, kirablott
cellába bebűzlik                 egy olcsó spray-pillangó
körülrepkedi szegényt,             hitegeti a nyamvadt
fenyőillatú felhők                        műbőrutánzat szaga.
Ó, bár remélhetné csak,           hogy szörnyű terhét egyszer
a mélységbe dobhatja,           ticcs s toccs, kéj csak ez lenne,
midőn ágyéka enged,                lihegése lelassul
s kifulladva dől a hős,                     a hószinföldre borul.
Mint alázott meg anyánk,         a vicceskedő mama?
Nem otthon vár rád csak börtön,    gurigák felborulva.
De hogy görcs nélkül újra,           bár vígasztalan s nehéz,
hasad feszítve kűzdjön,               fogyóban már a remény.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.