Egy magányos mesterhez

Egyetlen jázmin-könnyűség a hold.
A templomtorony héja csupa szöglet.
Barlangba vágyó embrió-kobold,
a hold a torony oldalára görnyed,

a toronyívek lassan elfödik,
vad, ragadozó éjjeli növények,
körbefogják s az égbe földelik
azt, ami benne pillanatnyi lényeg.

És a torony a holdra menekül.
Szétfeszülnek az ívek, csúcsra futnak,
s a díszítmények gátlása mögül
akkordja szól a barokk mélabúnak –

zúgnak a fémes domborulatok,
teli jázminnal, teli ólmos éggel.
"A hold ma oly kerek!" – valaki így dadog.
És minden tornyot a földbe pecsétel.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Carmen lugubre (Budapest, 2005)
Kiadó: Múlt és Jövõ Kiadó