Ott állt...
Ott állt egy ideig,
mintha még várna valamire,
de a cukorlét darabokra olvadt.
Talán már nem várt semmire,
nem is fog már kiderülni,
eltűnt az olvadás időtlen
süllyesztőjében.
Atomjai valahol talán még
ott keringenek a helyszín környékén,
de a kémiai kötések visszavonhatatlanul
feloldódtak, nincs már kéz, ami képes
lenne őket újra egybekötni.
Igen? Vagy nem? A titkot
magával vitte az olvadtságba,
a puzzle pedig soha a büdös
életben nem áll már össze
épkézláb képpé.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
