A bakter
A bakter szokta
így kezdeni minden nap,
sípol, irányít, vezényel, lóbál,
de közben már
rohadtul eleve van
az egészből, ha
húsz-harminc éve csinálja.
Ő csak áll, a vonatok
meg közben mennek,
mennek, mennek,
olyan térelemek irányába,
miket ő maga talán sosem
láthat, maximum legmerészebb
absztrakcióiban.
Aztán lejár a hosszú-hosszú
műszak, jön egy aranyvonat,
arra felszállhat,
különjárat,
és már nem ő
többé a bakter…
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.