Szél

Orvul hajamba bújik, s fülembe súg,
hogy keleten a jódszínű városok,
kitárták kapuik, és hajnali álmukból
kovácsolt arany madarak, már a
karcoságú fák árnyaira ültek.
Lángoló szárnyaikat próbálgatják,
s komor hómezők, éhes torkú
farkasainak préda-dalára,
perzselő táncot járnak.
Lábuk nyomán megolvadt bíbor-
folyó, jégtábla borotvái metszik
a csendet, s konganak mint
vízbe fúlt falvak templomtornyai.
De rubin szemükben még az
alkony az úr, és esténként
hazatérnek az égig érő házak közé,
hol gázlámpák sziszegő sóhajából
font fészkeikben, gyémánt tojásuk
héját már kacagva töri a fény.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.