talán

talán mennem kellett volna
vonat kerekek sikolyán lógva
hallgatni végre szabadon,
hogy fülembe száz húsörlő malom
zokogja:szabadság.

azt hittem nincs hazám
hevertem a zúzott kövek hosszú sóhaján,
s a töltés oldalon,konok futóhomok
sorsomon siratta gyökerét
néhány akác.

valami langy eső szitált
néhány cseppje,mint üveg szilánk
vissza verte,s vergődő lelkemhez szegezte
a talpfák dermedt olaj
árnyait.

valahol messze,messze,
az alkony égette utolsó lapát szenét
kezébe felhő lant mereng mesét,
s itt alant céltalan acél hant alatt
vártam a végtelent.
és
végre átölelt a föld
úgy tündökölt az ég minden köve
maréknyi sanda fényben játszott,
s felparázslott két bolond szeme.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.