... lassítószert vedelnek a felhõk ...
Beborul, majd újra kisüt a nap,
állandó jelleggel pereg a film,
monoton megszokott képek sora,
csak ez lehetséges e térben, csak így.
Lassítószert vedelnek a felhők,
a gyémántfény önmagáért ragyog,
az adat stagnál, nem csökken, nem nő,
merevek a mozaikdarabok.
Nem-létező fogalom a veszély,
kockázat: üres kategória,
önmagát butítja el, ami él,
robog az autó, száguld sehova.
Az unott fegyház önmagába zárva
bámul egy alig létező világba.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
