Indiánságom története

Sokáig tartott, tudom.
Nem is néztem rád,
csak beszéltem,
minden mozdulattal
újabb füstörvényt kavarva;
és akkor egy pillanatra
ismét körülöttem vibrált,
betöltötte a szobát, az asztalt
s a csorbult szélű hamutartót.
Megült minden sarokban.
Így van ez, ha az ember visszagondol.
Elnyomom a csikket, bágyadtan döfködök
az utolsó, hunyorgó parázsig.
Hallgatsz.
Persze, a helyedben én is.
De most az én esetem más.
Hiszen már soha többé
nem lehetek ugyanaz
az indián.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.