Ki vagyok én?

1.

Ülök a folyó habzó kövén,
ujjaim közt' konok homok szitál.
Az aranyló szemek, mint sorsom pereg,
s köröttem szunnyadó őszi táj.
Tétován, riadtan meg-meg állva,
vállamra karvaj szárnyú alkony ül.
S mintha az ég csillagot dobálna,
a lomha vízre színezüst terül.

És millió apró szikra pattan-
amott a túlon rőt lángú fák-
S akár piros alma ha avarba pottyan,
száraz ajkamon elrejtőz a nyár.
Hirtelen valami langy eső esik-
talán csak szemem sáros göröngye hull-
porlepte arcomon a múltat görgeti
lecsorgó penge éle torkomhoz nyúl.

2.

Ki vagyok én?
Tán' eldobott szavak néma őre,
másszak hegytetőre,
dadogó számba kavicsot tegyek?
Halkan suttogjam neved a szélbe,
vagy őrjöngve, üvöltsem mint a sziklagörgeteg?
Mert szeretlek,
ahogy csak ember szerethet embert.
Mint gyermek a csínt, s kit anyja megvert
mégis zokogni bús ölébe bújt.

Tébolyult álom ez,
mint nemlátót vezetnek ösztöneim.
Kusza árnyakból rakott elefántcsont-
toronyban élünk, mi zúzza létünk,
s hol hófehér ajtókat marnak könnyeim.
És kezünkről ártatlan csókokkal
oldottuk láncaink -rozsdás sikoly-
mely vörös tőrét szívembe vájja.
Legyőztél, én elmegyek csendesen,
mint bukott Isten a folyó tükrén járva.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.