VALAMI KÉS

Álmomban egy angyal rám parancsolt
öljem meg sorra gyerekeimet,
és nem vitáztam, lázadoztam akkor,
mintha törvény lenne, hogy így tegyek.

Fegyverem nem volt, borzadok, vonítok,
ha újra kísért az a jelenet,
miként próbáltam – botcsinálta gyilkos –
facsarni annyit óvott testüket.

Azon voltam, hogy minél kevesebbet
szenvedjenek – sehogyse sikerült –
nem ellenkeztek, de életképesebbek
voltak a vártnál a szervek ott belül.

És felébredtem, se könnyek, se verejték,
csak szívemről egy vékony réteget
hámozott le valami kés: az emlék
csontvelőmben még most is ott remeg.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.