Biológia

A konyha néma sötétje
a tanúja, hogy megint
milyen régen, hány napja
- de hát nekem is jár,
bennem is van igény,
hiába vagyok nő.
Mégiscsak emberi lény.
Ismét egy film előtt, bűntudattal,
szégyenkező pírral arcomon,
nem tudom már megint hányig
dolgozol.
Megcsalás ez? Talán, lehet,
de tudod, mint a cipő,
én is akkor, ha fényesre…
Meg aztán csak jobb így,
mint mást keresni éhségemre.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.