Bennem sír a tegnap reménye,
hogy kimondjuk,suttogjuk
ordítsuk az égre,
NE!
csak kettőnk bensőjébe,
érezve a baracklekvárral leöntött
túl korai tavasz hegyeit,
melegedve a lehellettől,
tüzelve a tekintettől
ki még mindig színeváltó előttem
(ha már minden szín elveszett)
előttem,kimondja:
Ember vagy nekem!
De bennem marnak férgek
és már tudni vélem,
hiába kérek
