Bomlás

A tökély illúziója már a múlté.
A kristálytükör apró darabokra tört szét.
A székek mind holt üresen állnak.
Lőttek a régi jó morál korának.
Mindennek az agya egymás után loccsan,
ahogy újra- s újratöltve dörren a közönypuska.
A világ éneke csontba zárt, néma.
Alig-alig villan egyet a gyertya.
Szabálytalan formák keringnek egymásban.
Rendszert a kereső szem többé nem láthat.
Önmagukon kacagó márványarcok hada.
Magába néző, magából kifordult akarat.    






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.