Eszter

Te Dunaújvárosban. Én Budapesten.
A távolság mintha univerzumnyi volna.
Mikor átölelhetlek, várom a percet.
De megkristályosodott minden egyes óra.
Széttörve ülök egy átkozott laptop előtt.
A kifejezéstelen képernyőt bámulom.
Mennyire hozzád tartozom, rá csak most jövök.
Ám úgy fest, sztrájkolnak az átkozott napok.
Számon csókod íze egyre haloványabb.
Emlék csak a vigasz egy szerelmes diáknak.
Félhomályos, kótyagos ébrenlét motivációmentesen.
A gépen fent lévő őrültség-halmot rendezgetem.
Feltámadásra váró, tömegsírba hányt halott.
Nélküled csupán fél test, fél lélek, csonka emberárny vagyok.  






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.