Cím nélkül
Ma úgy igazán belülre megyek
– gondoltam, és egy újabb kortyot ittam a teából.
Állott tea volt, hideg, híg, rozsdás ízű.
Mitől lesz rozsdás íze a teának, ha kihűl?
Talán csak én érzem annak.
Talán azért, mert gyerekkoromban a teát fém edényben főztük,
és az edénynek volt olyan rozsdás íze.
Igen ettől lehet, hiszen emlékszem,
a lábas belseje egészen fekete volt,
megfogta a tea, nem lehetett lemosni.
Ma egészen belülre...
Mostanában sokszor próbálok egészen belülre menni.
Rájöttem, hogy az, ami ott bent van,
kívül nincs meg. Nem találom sehol.
Igen, ezen már sokat gondolkoztam.
Hogy lehet ez?
Hiszen hát én, mégiscsak én vagyok.
Kint mégsem lelem.
Csak egészen különleges helyzetekben,
azt is csak utólag veszem észre, hogy az volt.
Ha mégis észreveszem az adott pillanatban,
megijedek, és hirtelen, már-már ijesztő mozdulattal
rádobok egy nehéz, sötét leplet. Egy jó meleg plédet.
Aztán persze megbánom, de utólag már nem számít.
Olyan is előfordult, hogy azt hittem, igazán belülről jött,
igen, ez az volt.
És csak utólag jöttem rá,
hogy nem.
Még engem is megtéveszt.
De hogyan képes megtéveszteni?
Hát ennyire nem ismerem? Ennyire? Hiszen ez ijesztő!
Ma bemegyek, igen, megkeresem, és beszélek vele.
Megmondom neki, hogy most aztán már ideje lenne
megmutatnia magát, hiszen ketyeg az óra.
Nélküle a társak csak jönnek-mennek.
Nincs mindenkinek olyan röntgen szeme,
hogy átlásson a Falon.
Azért persze akad néhány, de kevés.
Kevés.
Ma belülre megyek. Megkeresem.
De hiszen minden nap ott vagyok!
Minden percben bent vagyok! Igazán bent!
És igen, mondhatom, jóban is vagyunk.
Nincs gondunk egymással, amíg nem kell kijönni.
De hát én mégiscsak kint élek!
Nem lehetek állandóan ott bent!
Neki kellene kijönnie.
De hogyan mondjam meg neki? Mégis hogyan?
Készítek egy új teát, ez nagyon rozsdás.
Citromosat.
Nem, inkább feketét…
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.