nyolcvanöt nyarán

/az újabb nekifutás/


nyolcvanöt nyarán
szeretem kidugni az arcom a szélbe
az országútón százhússzal repesztve
egyszer egy bögöly neki szállt
és koppant a homlokomon
nem gondolkodom
azóta se azon hogy

futottam a folyosón, futottam a
fény felé, el a postaládák, el a
szemetes előtt, hittem
futok a nyitott ajtó felé
futottam át szilánkosra tőrt fényglórián
meg üvegen

a sírógörcs rángatott, amint
halszemoptikán lenézek magamra
és mindenütt vér

körülvesznek
az aggodalomtól képlékeny arcú
szüleim és húgom
vérzuhatagként ülök a lakótelepi ház lépcsőin
a történtek további folyását
egy utcában lakó, haza siető nővérke
szakítja meg
varázsütésre trabanton robogunk
vissza a munkahelyére

az orvos rendes
előre vesz
én sikítók a fájdalomtól
ahogy sietségében, nem várja meg
hogy hasson a fájdalomcsillapító
nem olyan mélyek a vágások, hogy
morphium legyen

látom a görbe törökszablya tűjét
a bőrömre feni
a beléfont fekete fonál álmomban kísért
húsom vele átdöfi
megjelöl
stigmája örökké – jó hogy viszonylag -
mellkasomon virít

a nővérkénk asszisztál
és mesél
hogyan szedett fel haza felé
az orvos teátrális mozdulattal
elcsípi karomon, azon a rút
kifliszerű seben, a fonalat
így szól - ennyi
két sebből vérző lábbal tol ki
a műtőből
anyuéknak fennhéjázón
kezeit egymáshoz dörzsölve
magyar(áz)
magyar(áz)
kölyáltól-kórházszabályzatig

trabantba vágva robogunk
bekötözött lábam a lakóhely szerinti kórházig
az érzéstelenítés hatni kezdett
emlékszem a trabant ahogy fékez
az ablakából felnézek
később

altatnak
a lábamat műtik
én gurulok
számolom a kilométereket 63
nagyapáék akarattyai nyaralója fele 62
az aneszteziológus 61
monoton hangja 60
számol velem visszafele 59
csúszik át tudatom a nemlétbe
érzem agyam szegletén
valaki a kapcsolót lefelé
OFF állásba billenti
ez késsz

ON állásba billen a kapcsoló,
vaksi lámpák megtáltosodva ontják retkes fényük
TA-DA-DA-DAM- mondják
a FÉRCEMBER elkészült!






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.