A kutya

Miért ugat rám a kutya,
ha nem akarok bemenni?
Lehúz rendünk szép puttyonya,
le kéne már szüretelni.
Botladozom hepehupa járdán,
lábam alatt üvölt a kiáltvány,
csendnek kellene már lenni.

Falnál szemetes zsák guggol,
fekete méteres tasak,
mint fölös vagyok valahol,
a falevél talpam alatt.
Erre járok nyáron is meg télen,
becsukott szemmel is jól megérzem,
itt lesz, hol a kutya ugat.

Mindig a rozsdás kerítés,
sötétben is halálbarna,
futok, nyakamban hideg szél,
szemeim könnyesre marja.
Nincs jogom a járkáláshoz,
eleven arcom csupán szégyenfolt,
a kutya is ezt vakkantja.

A rend, hogy nyílvántartsanak,
névvel, jelekkel, számokkal,
tisztességre rákent habarcs
védi ma szép álmainkat.
Hű, szemlesütött nép lát világot,
olyat, milyet még a kutya se látott,
ezért ugat, folyton ugat.

ÉLtem már! Csontomon ropog
a mész, meg a meszes üreg.
De itt mindenki toporog,
nemcsak aki ilyen öreg.
Legalább jó szó lenne a boltban,
a kutya tudja, a polcon mi hol van,
ugat is erre eleget.

Ennél szebb utcát szeretnék,
hol a rend mégis rend lenne
s ha vernek, én is verhetnék
és a szegény nem sietne,
lelke s anyag találkozhatna már.
A kutya se lenne ilyen szamár,
harag helyett hízelegne.

Tudja azt ez a kis állat,
mit én régóta tudok,
híja még a szabadságnak,
és hát nem előle futok,
inább előre, hogy megkeressem
az embert, aki ember lehessen,
nemcsak elbődülő tulok.

2006. május





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.