Búcsú
Befut a vonat, s tudom, menned kell.
Menned? De hisz nem is jöttél sosem…
Szavaink mind üresek lennének?
Sajnos, azt kell higgyem, talán igen…
Egy érintés, s megfordulsz szép lassan.
Lábad kedvesen dobban a lépcsőn…
Visszafordulsz, s egy apró mosollyal
búcsúzol, rajtam talán átnézőn…
Zárul az érdi vonat ajtaja.
Egy intés közönyös üvegen át,
tán ez jelzi: nem látlak már soha.
A hideg acélkerekek alá
hull egy érzés, elindul vonatod,
s magam állok az üres peronon.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
