NAPLÓK: Új Felvilágosodás Legutóbbi olvasó: 2024-04-19 21:24 Összes olvasás: 32058| 81. | [tulajdonos]: ógörög hagyomány | 2007-11-24 13:44 | spiroslyra 2007.11.23 19:57:11 © (3119)
"Az írást a hagyomány szerint a tiruszi Kadmosz hozta be Görögországba Föníciából; először Thérai szigetén alapított gyarmatot, majd amikor a dórok ezt elfoglalták, Boiótiába vándorolt. Hérodotosz így ír erről: "A Kadmosszal bevándorolt foinikok letelepedve, sok mindenféle ismeretet hoztak be Görögországba, többek közt a betűket is, melyeket véleményem szerint a görögök azelőtt nem ismertek, s kezdetben úgy írták valamennyit, mint a foinikok. Idő folytán a nyelvvel együtt a betűk alakja is megváltozott. Azok a görögök, akik abban az időben a legtöbb helyen körülöttük laktak, iónok voltak, s ezek vették át a betűket a foinikoktól, csak keveset változtatván az alakjukon, s mint a méltányosság megkívánta, minthogy foinikok hozták be Görögországba, foinikiai betűnek is nevezték (phoinékeia grammata). A papirost is régtől fogva bőrnek (diphtera) hívják az iónok, mert valamikor papiros híján kecske- és juhbőrökre írtak; s még ma is sok barbár nép van, mely ilyen bőrökre ír. Magam is láttam ilyen kadmoszi betűket a boiótiai Thebaiban, Apollón Iszméniosz templomában néhány triposzra bevésve; s nagyrészt az ión betűkhöz hasonlítanak."
Kadmosz tehát a hagyomány szerint 16 betűt hozott magával, ezeket később Palamédész négy betűvel megtoldotta, végül Epikharmosz és a keószi Szimonidész újabb négy betűvel egészítette ki a görög ábécét. Kadmosz természetesen nem volt személy, neve "keleti ember"-t jelent, afféle korszakot jelző, eponümikus név, s valójában a keleti műveltség térfoglalását summázza egy névbe, egyetlen történeti adatba foglalva. (Ahogyan mi is Árpád-korról, Árpádokról beszélünk.) A monda egyébként igazat szól: a görög írás föníciai, keleti eredete minden kétségen felül áll. Jensen a döntő bizonyítékokat így foglalja össze: 1. a legrégibb görög emlékek írásjelei csaknem azonos formájúak az ósémita jelekkel; 2. a betűk neveit kizárólag a sémita nevekből lehet megmagyarázni (ez ellen a tétel ellen lépett fel legújabban Bauer és Georgiev)[46]; 3. a betűk sorrendje s a sorrenddel kapcsolatos számértéke megfelel az ósémita használatnak; 4. a sorvezetés a legrégibb emlékek tanúsága szerint a görögben is balra haladó volt vagy "busztrofedon", azaz váltakozva balra vagy jobbra futó, mint az "ökörszántás". Emiatt az egyes jelek hol balra, hol jobbra néznek, de ezt a szokásukat az egységes jobbra menő sorvezetés elterjedésével elveszítik, s azóta mind jobbfelé fordulnak.
Az átvétel ideje is pontosan megállapított, s ez megint egybeesik a görög művelődés hajnalával. Tudjuk, hogy amikor a görögök (iónok) az Archipelagoszból Kis-Ázsia nyugati partvidékét elfoglalták és gyarmatosították (Trójai háború), már magukkal vitték ábécéjüket; viszont a Peloponneszosz őslakói nem rendelkeztek írással, hanem csak az ide betörő dórok tettek szert reá. Az írás elsajátítása tehát a görög félsziget keleti partvidékén történt, s a dór bevándorlás és az ión gyarmatosítás közötti időre esik, azaz körülbelül a Kr. e. 11. századra (Larfeld). Ez megegyezik a Kadmosz-hagyománnyal.
Maga az átvétel nem járt sok nehézséggel, mert a foinik betűk alkalmazhatók voltak a görög beszédre is, csupán a magánhangzókat és néhány sajátos görög hangzót kellett pótolni. A magánhangzókra szükség volt, mert a görög beszédben ezen a téren nincs ingadozás, a magánhangzók egyenlő értékűek a mássalhangzókkal. Műszóval élve, a görög ábécét vokalizálni kellett, s ez így ment végbe: az alefet, amely a foinikban csak efféle nyomatékjelző félhangnak számított, a-vá, alfává erősítették; ugyanígy lett a hehezetes he e-vé, azaz epszilonná; h-vá, a spiritus asperré a hetet tették, az ájint o-vá, a jodot i-vé, a vavot u-vá. A mássalhangzókkal még kevesebb volt a gond; csak néhánynak a neve módosult az utána következő hangzó nevének hatására, a könnyebb kiejtés kedvéért; így például a foinik memből az utána jövő ny (nü) hatása alatt my (mü) lett, vagyis a foinik mem-nun betűpár a görögben a folyékonyabb my-nyvé (mü-nü) változott. A hiányzó aspiráták (j, c, ph, kh) és kettőshangzók (y, e, psz, ksz) pótoltattak, végül egy-két foinik betű fölöslegesnek mutatkozott, s elmaradt. Evvel létrejött az úgynevezett archaikus ábécé, s ez is maradt a görög alfabétum törzse, amelyet az itáliai népek átvettek, s a latinok aztán továbbadtak.
Legrégibb emlékei a Thérai és Mílosz (Milo) szigetén talált feliratok, ezek a Kr. e. 7. század első feléből származnak, s természetesen már egy előzetes fejlődés jelét hordják. Vidékenként, a görög törzsek körében, sok külsőleges, jelentéktelen változás alakult ki; közülük az ión forma kerekedett felül, s lett hivatalossá. Kr. e. 403-ban Athénben, Eukleidész arkhonsága alatt, Arkhinosz javaslatára a régi törvényeket ión írással újból kiadták. E fontos intézkedés hatását az 5. század közepén az attikai okmányokon már meg lehet figyelni, s a példát hamarosan követte a többi görög állam is. Így kimondható, hogy a 4. századtól kezdve már kialakult a közgörög, az úgynevezett klasszikus ábécé, s lényeges változáson többé nem esett át.
Az írás rendszere nem változott, duktusa azonban a gyakorlat hatása alá került. Az archaikus ábécé jelei még mind különállóak, monumentális stílusúak, s nevezik lapidáris (kőbe vésett) írásnak, a kéziratokon használt formáját pedig kapitális ("fej"-betűs, nagybetűs) írásnak. A betűk formái természetesen nemcsak a hordozó anyaghoz alkalmazkodtak, hanem magukban is csinosodtak, egyszerűsödtek, s igyekeztek hasonlítani egymáshoz, azaz egységes vonalvezetésre tenni szert, ahogyan ez minden betűvetés törvénye. A kapitális írás például, a maga egyszerű, egyenes vonalaival, igen alkalmas volt a kőfeliratokon való használatra. Az írónád vagy az ecset viszont szívesen legömbölyítette a szögletes formákat, s megteremtette az unciális írást, amelyet különösen a rómaiak kedveltek. Elnevezése a könyv- és íráskedvelő Jeromos egyházatyától származik, aki voltaképpen megrovó értelemben használta, kifakadván a fényűző kéziratok "hüvelykmagas" (unicialis) betűi ellen. A folyamatos kurzív írás aránylag korán feltűnik: a Kr. e. 2. században, különösen Egyiptomban (Alexandria); a bizánci császári kancellária aztán kifejleszti gondozott, egységes, tiszta vonalú duktusát (Kr. u. 8. sz.), amelyet mi is tanulunk. Kialakul még egy, úgynevezett minuszkuláris írás is, amely velejében az unciális és a kurzív keveréke, a mi kisbetűs írásunk őse. - A betűk ékezése elég késői találmány; a feliratokon egyáltalán nem szerepel, s a régi kéziratokon is alig; mai formájuk egy alexandriai grammatikus, Arisztophanész Büzantiosz találmánya. A vesszőzésnek az volt a haszna, hogy megkönnyítette a központozás nélküli görög írás olvasását: jelezte a szavak hangsúlyos részét, a szókezdő magánhangzók hehezetes jelei pedig részben pótolták az interpunkciót.
| |
| 80. | [tulajdonos]: kalokagathia | 2007-11-18 21:07 | KALOKAGATHIA:
Az ókori görög és római rabszolgatartó társadalmakban az i. e. 7. sz. és az i. sz. 6. sz. között kialakult esztétikai koncepciók összefoglaló elnevezése. Kiemelkedő szerepe volt az emberiség esztétikai kultúrájának világtörténelmi kiformálódásában. Az antik esztétika képviselőinek köszönhető mindenekelőtt a művészet önálló objektiváció voltának, autonómiájának felismerése (Démokritosz). A művészet látszat voltát illetően az antik esztétika egyik ága (amely Platónnál tetőzik) azt vallotta, hogy a művészet a való világ megtévesztő kópiája, a másik ág (Gorgiász) szerint viszont a művészet éppen mint látszatvilág tudja teljesebb emberré tenni befogadóját. Az antik esztétika legjelentősebb teljesítménye a műalkotások mimetikus és katartikus jellegének felismerése. Ezt legfejlettebb formájában Arisztotelész elemezte: a mimézis nála nem a természet utánzása, hanem az ember belső jellemvonásainak, éthoszának tükrözése. E mimetikus jellegből következik a katarzis, az, hogy az emberi sorsokat, szenvedélyeket, tetteket felidézve a művészet megtisztít a szubjektivitás mértéktelenségétől, s visszavezet a közösséghez. Ezért tekintette az antik esztétika oly fontos alapelvnek a kalokagathiát, a szép és az erkölcsi értelemben vett jó egységét is. A klasszikus görög társadalom felbomlásakor, a hellenizmus (i. e. 334-i. sz. 330) idején a művészetet a privátélet élvezésének eszközeként (Epikurosz), majd a transzcendenciához fűző misztikus-vallásos kapcsolat előmozdítójaként (Plótinosz) fogták fel.
| |
| 79. | [tulajdonos]: kalokagathia | 2007-11-18 20:26 | Azért fordították ferdítették másképp a Bibliát a fordítók, mert manipulálni akarták a tudatot. A görögök nem züllöttek voltak, hanem erkölcsösösek. Mit ettél ma? Mennyit sportoltál ma? Híztál? Akkor erkölcstelen vagy.
A természet törvényének a nem ismerése nem mentesít a büntetés hatálya alól.
Máris kis plakkok képződtek az érfalaidon.
Mint nekem.
Csak én tudom ezt és mindjárt megyek konditerembe.
Az ókori népek közül egyedül a görögök fejlesztették a kalokagathiát, a testi-lelki harmonia máig utolérhetetlen rendszerét.
Száz évvel ezelőttig nem nagyon hiányzott mégsem, mert az emberek legfeljebb csúnyák és aránytalanok voltak, de alapvetően egészségesek a sok gyaloglástól vízhordástól favágástól, mozgástól. Csakhogy létünk manapság mozgászegény életmóddá változott.
Olyanok lettünk, mint a házinyúl az ólban, a mezőn szaladgáló vadnyúllal szemben. S érdekes mód a házinyúl feleannyi ideig él ólban (ha végelgyengülésig tartják), mint a vadnyúl (ha nem fogja meg a róka).
Egyébként kétségtelen, hogy az ógörögöknek is volt aktívabb és acélosabb, illetve hanyatló és elpuhultabb és valóban erkölcstelenebb korszaka. Legjobb ezért Periklész korára tekinteni, amikor drámaíró versenyekre járt a közönség és a mai analfabéta szó jelentése - a kalokagathia rendszerének megfelelően -, a se írni se úszni nem tudó embert jelentette. Ez számított "analfabétának".
Az Új Felvilágosodás eszmeköre meríteni fog az ógörög kalokagathiából, életmódunkban hangsúlyozni fogjuk az ehhez történő visszatérést, hiszen fiatalon is ennek hódoltunk (magamon kívül másokra is gondolok most). Azért is fontos az ógörög hagyomány, mert a mai dgrogélvezeti szokások elfajulását leírta már az Ödüsszeia is. Ott a "drogosok" az úgynevezett lótuszevők voltak, akik miután függők lettek, nem akartak többé visszatérni a hajókra és Odüsszeusz - vagyis a lüktető eleven élet - nélkülük haladt tovább.
| |
| 78. | [tulajdonos]: kalokagathia - erkölcsi csúcs | 2007-11-18 20:10 | Azért fordították ferdítették másképp mert manipulálni akarták a tudatot. A görögök nem züllöttek voltak, hanem erkölcsösösek. Mit ettél ma? Mmennyit sportoltál ma? Híztál? Akkor erkölcstelen vagy.
A természet törvényének a nem ismerése nem mentesít a büntetés hatálya alól.
Máris kis plakkok képződtek az érfalaidon.
Mint nekem.
Csak én tudom ezt és mindjárt megyek konditerembe.
Az ókori népek között egyedül a görögök fejlesztették a a kalokagathiát, a testi-lelki harmonia máig utolérhetetlen redszerét.
Száz évvel ezelőttig nem nagyon kellett utolérni, mert az emberek legfeljebb csúnyák és aránytalanok voltak, de alapvetően egészségesek a sok gyaloglástól vízhordástól favágástól, mozgástól. Ami manapság mozgászegény életmóddá változott.
Olyanok lettünk, mint a házinyúl az ólban, a mezőn szaladgáló vadnyúllal szemben. S érdekes mód a házinyúl feleannyi ideig él ólban (ha végelgyengülésig tartják), mint a vadnyúl (ha nem fogja meg a róka).
Egyébként kétségtelen, hogy az ógörögöknek is volt aktívabb és acélosabb, illetve hanyatló és elpuhultabb és valóban erkölcstelenebb korszaka. Legjobb ezért Periklész korára tekinteni, amikor drámaíró versenyekre járt a közönség és a mai analfabéta szó jelentése - a kalokagathia renszerének megfelelően, a k a se írni se úszni nem tudó embert jelentette. Ez számított "analfabétának".
Az új felvilágosodás eszmeköre meríteni fog az ógörög kalokagathiából, életmódunkban hangsúlyozni fogjuk az ehhez történő visszatérést, hiszen fiatalon is ennek hódoltunk (magamon kívül másokra is gondolok most). Azért is fontos az ógörög hagyomány, mert a mai dgrogélvezeti szokások elfajulását leírta már az Ödüsszeia is. Ott a "drogosok" az úgynevezett lótuszevők voltak, akik miután függők lettek, nem akartak többé visszatérni a hajókra és Odüsszeusz - vagyis a lüktető eleven élet - nélkülük haladt tovább.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 77. | Szepy (Frady): Immánuel jövendölés | [tulajdonos]: Fordítás - ferdítés | 2007-11-18 19:54 | | A fő dolog ebben a próféciában azonban az, hogy (a szűz mivolttól függetlenül) Isten Fia nem a Mennyből fog ideröppenni, hanem úgy fog születni, mint bármelyik ember - lásd "Emberfia"! Amúgy szerintem a Septuagintában azért fordították szűznek, mert a fiatal nő a züllött görögök számára nagyon-nagyon más jelentéssel bírt volna, mint az erkölcsös zsidóknak. :) | |
| 76. | [tulajdonos]: Fordítás - ferdítés | 2007-11-18 19:45 |
spiroslyra válasz | megnéz 2005.06.02 16:03:17 © (53)
a katolikus Szt. István Társulat
fordításában:
"Íme, a szűz fogan, fiút szül, és Immánuelnek nevezi el."
Ugyanezt az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat múlt század elejei
bibliafordításában így olvashatjuk:
"Íme a fiatal nő várandós lesz és fiat szűl es így nevezi őt: Immánuél."
Most akkor szűz vagy fiatal nő? A két szó tartalmilag közel áll egymáshoz, a
különbség azonban óriási, ha a szöveg teológiai implikációit is figyelembe
vesszük: Máté evangélista Izajás szavait Szűz Mária szeplőtelen
fogantatásának jövendöléseként idézi evangéliumában (1,23). Ezért igen
fontos tisztázni, hogy szűzről, vagy egyszerűen fiatal - akár házas - nőről
van-e szó.
A héber eredetiben az " 'alma" szó áll, ami az esetek többségében "fiatal
nő"-t jelent. Egy helyen (Énekek éneke 6,8) ezek a fiatal nők ráadásul a
király háremében fordulnak elő, ahol szűzességgel igazán senki nem
vádolhatja őket. A héber Bibliának amúgy van külön szava a "szűz"-re, ez a
"betula". A zsidó bibliafordítók és írásmagyarázók ennek megfelelően Izajás
versét "fiatal nő"-vel vagy ennek szinonimájával fordítják, ezzel is élesen
elhatárolva magukat a keresztény teológiai állásponttól.
Érdekes módon a keresztény fordítók és teológusok éppen egy - sőt: hetven -
zsidó szaktekintélyt hozhatnak fel a maguk igazának alátámasztására: a
Krisztus előtt kétszáz évvel készült görög bibliafordítást, a Szeptuagintát,
amelyet a hagyomány szerint az alexandriai zsidó közösség hetven bölcse
fordított héberről görögre. A Szeptuaginta a legtöbb esetben fiatal nőnek
fordítja az 'alma szót, azonban két alkalommal kivételt tesz: az egyik ilyen
hely Izajás 7,14, ahol a "parthenosz", vagyis "szűz" szót használja.
Krisztus előtti zsidó fordításról lévén szó, elfogultsággal igazán nem
vádolhatjuk a fordítókat, valami - előttem ismeretlen - okuk nyilván volt
arra, hogy eltérjenek a szokásos fordítási gyakorlattól. Egy ilyen ok
lehetett, hogy a Szeptuaginta, amely jóval a héber Biblia kanonizálása előtt
készült, egy olyan korábbi héber szöveget használt, amelyben egy másik szó,
talán éppen a "betula" állt az " 'alma" helyett. De ez utóbbi csak az én
feltételezésem.Visszatérve tehát az eredeti kérdésre, a két szó - 'alma ill. parthenosz - formailag nem hasonlít egymásra, tartalmukban viszont néha igen, néha nem, a bibliafordító vallási meggyőződésének függvényében."
| |
| 75. | [tulajdonos]: Nyugat - 2008-ban 100 éves | 2007-11-13 15:35 | Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 3. szám · / · FIGYELŐ · / · FENYŐ MIKSA: BIRÓ LAJOS: A CSALÁDI TŰZHELY
ADY ENDRE: AZ ISTEN AZ IRODALOMBAN
Lengyel Menyhért megírta már itt egyszer, hogy az Isten egyre ünnepeltebb valaki lesz mostanában. André Gide új könyve, a "La Porte etroite" szintén ezt a nem tegnap óta figyelt jelenséget igazolja. A dogmatikus vallások egyházi és világi papjai komikusak az ő jajgatásaikkal. Való dolog, hogy az ő vallásaikkal egy kis baj van s az ő Isteneik kezdenek megfakulni. De annyi religio, igazi Istenvágy még nem élt az emberi civilizációban, mint ma. Borzasztóul szeretnők igazi alakjában meglelni az istent s az írók még természetesen türelmetlenebbek és idegesebbek a keresésben, mint a filozófusok. André Gide-nél, aki új könyvében vallásos, istenes és modern ügyekkel bíbelődik gyönyörűen, fontos dolog, hogy félig protestáns ember. Különböző vallású szülök gyermeke előtt lesz legkomolyabb rendszerint az Isten és a vallás-kérdés. De André Gide nekem másért is kedves: soha hasonlóbb embert írói és emberi kialakulásában nem találhatnék - magamhoz. Hogy a kálvinista predestináció milyen igaznak, mélységesnek tűnik föl ilyenkor nekem. Majdnem egyformán szült és indult embereknek majdnem ugyanazon életfölfogásig kellett eljutniok. André Gide-nek is protestáns pásztor ősei voltak s ő is prédikátor, bármenynyire kívánna csak művész lenni. Szabadgondolkozó vagyok s ha ki nem dobtak azóta, választmányi tagja a magyar szabadgondolkozóknak. De nem ismerek szebb szabadgondolkozást, mint az Istennel való nyugtalan és kritikus foglalkozást. Vagy-vagy: végre valaki vagy megtalálja, vagy véglegesen leszámol vele az emberi élet gyönyörű, elképzelhetetlenül nagy megkönnyebbülésére.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 74. | Pálóczi: én már megszimatoltam | 2007-10-27 16:59 | | Amikor ezt írtam, akkor az alábbi összefüggésekről már sejtelmeim voltak. "MAGYAR GÁRDA /Veszélyes örvény a vallás félőrültek számára,/ mert nem normálisokká lesznek, miként remélnénk,/ hanem egész hülyékké!" Úgyhogy az alábbi cikk már nem lepett meg. | |
| 73. | [tulajdonos]: "Őrzők vigyázzatok a strázsán | 2007-10-27 16:51 | "Indulhat a fundamentalista forradalom!"
Keresztvetés és bomba
„Szomorú, ha egy bukásra ítélt, Istentelen rendszer közepette, valaki a templomokban 'Istenről és szeretetről ' szóló langyos és jámbor prédikációkra vágyik, nem pedig egyértelmű útmutatásra,” fogalmazott még tavaly ősszel egy fontosabb fővárosi plébánia papja egyik templomi politizálást kifogásoló hívének írt dörgedelmes válaszlevelében, hozzátéve, „Bárcsak 'Kossuth térré ' válna ez a tenyérnyi ország” -, hogy félreérthetővé ne váljék, mit is ért ő „egyértelmű útmutatáson”.
A levélből megtudható, a plébános azt megküldte „tájékoztatási céllal” a felettes egyházi hatóságnak is. Világos: szó sincs arról, hogy a felettes egyházi hatóságok ne tudnának papjaik politikai ízű megnyilatkozásairól, illetve kiderül az is, hogy az említett plébános számára evidencia volt az általa kifejtett politikai nézetek pozitív egyházi fogadtatása. Egyébként nyilván nem érezte volna „bebiztosítottnak magát” felettesei tájékoztatásával.
Nem csoda hát, ha azóta számos kollégáját legyintette meg hasonló vágyakozás szele, s köztük voltak, kik fegyveres harcot vizionáló bakancsosok zászlajának felszentelésével, megáldásával kívántak nyomatékot adni ez irányú elképzeléseiknek. Egyházaiktól a kínos magyarázkodásokon, majd a tőlük az alkotmányos és emberi normákat számon kérő megnyilatkozásokon való felháborodáson túl sajnos egyértelmű állásfoglalást mindez idáig nem hallhattunk.
Hogyan is hallhattunk volna? Immár egy éve áll a Kossuth téri tüntetők élén Zámbó Károly katolikus pap, az idei, szeptember 15-i Hősök terén tartott rendezvény nyitó szónoka, aki korábbi megnyilatkozásaiban gyakorlatilag a Magyar Gárdához hasonló, fegyveres, de legalábbis fizikai erőszakot alkalmazó csoportok létrehozására szólított fel. Mindezidáig egyetlen egyházi ellenvetés, szemöldökráncolás nélkül. Zámbó a következőképpen fogalmaz a Magyar Gárda megalapításának bejelentését követően megjelent írásában: „És, hogy miért nem győzött és ebben a formában miért nem győzhetett a Kossuth térről kiinduló erkölcsi forradalom, ennek oka is új megvilágításba került. ... Pusztán az erkölcs erejével nem lehet legyőzni egy állig felfegyverzett szennyes hatalmat. Ez olyan, mintha keresztvetéssel akarnánk egy bombát hatástalanítani. Szükség van persze az erkölcsi forradalomra, de nem elég a győzelemhez. Ezért van szükség olyan erőre, mely nem pusztán erkölcsi erő, de ezt is át kell, hogy hassa az erkölcs és a fegyelem. Személy szerint örülök annak, hogy bátor fiatalok megzavarták a melegfesztivált. És itt nyílván nem arról van szó, hogy agyonverik őket, (hiszen nekik nincsen Gergényi parancsnokuk), de aki egy ilyen gyalázatos dologban részt vesz, feltételezni lehet róla a cinikus, ártó szándékot, az nem érdemel meg egy pofont? … És ezt a kérdést úgy is fel kell tenni, hogy nem kötelességünk-e támogatni azokat, akik ha úgy adódik, tudnak is tenni ellene?” Lássuk be, Zámbó „atya” szavai egybeesnek a Kurucinfo nevű radikális-antiszemita portál névtelen szerzőjének buzdításával: „Ez a generáció radikális, mert meggyőződésünkké vált, hogy gyökerestől kell kitépnünk a szocionista államrend szétrothadt fáját, helyét pedig sóval kell behintenünk, ha e kicsiny 93 ezer négyzetkilométeren újra méltók akarunk lenni Mária országához, ha fel akarjuk építeni az Isten hitéhez visszatért, öntudatára ébredt szabad Magyarországot.” | |
| 72. | [tulajdonos]: előző folytatása. | 2007-10-27 16:50 | (Előző folytatása:)
A kívülálló megütközve olvassa az eddig jobbára a világ (közel)keleti feléhez kötött fundamentalista mozgalmak retorikáját idéző sorokat. Noha tudnivaló, a vallási alapon politizáló csoportokat földrajzi és kulturális hovatartozásuktól függetlenül összeköti a szekuláris kormányokkal szembeni gyűlöletük, miközben – a téma egyik neves szakértője, Mark Juergensmeyer megfogalmazásában - „olyan forradalmi változásokról álmodnak, amelyek eredményeképpen megalakulhatna egyfajta isteni rend azokon a romokon, amelyre a legtöbb szekuláris társadalom egyébként modern, egalitáriánus demokráciaként tekint”. Zámbó „atya” - sokadmagával – szintén fundamentalista forradalmat hirdet. Szavai szerint a „Gyurcsány kormány maga egy provokáció, maga egy merénylet az erkölcs ellen. ... Aki nem tiltakozik a Gyurcsány kormány ellen, az mindenben részévé válik egy embertelen és Istentelen gépezetnek ... A kereszténység erkölcsi értékeit megint nekünk kell megvédeni Európa számára.” Így hát a kormány elleni megmozdulások sem a demokráciákban szokásos pártküzdelmek szerint érzelmezendőek, „ez az erkölcsi forradalom pártok felett áll”.
Szakmunkák tucatjai támasztják alá empirikusan is azt a következtetést, hogy a vallási fundamentalizmus erősödése a demokratikus-liberális politikai irányvonal gyöngülésével és természetesen a politikai konzervativizmus, autoritarianizmus és előítéletesség erősödésével jár együtt. (L. pl. Altemeyer, Canetti-Nisim, Greely, Stouffer, Wald tanulmányait.) A fundamentalista mozgalmak militánst dimenziója Magyarországban is egyre szervezettebb. A Magyar Gárdát létrehozó Jobbik bevallottan fundamentalista párt. „Pártunk keresztény, értékelvű mozgalom, vagyis minden szavához, tettéhez, működése minden eleméhez az isteni törvényekbe és az egyetemes emberi értékekbe vetett hit szolgál forrásul”, olvashatjuk a párt alapító nyilatkozatában. Úgyszintén: „Valljuk, hogy nemzetünk erkölcsi megerősödése csak a krisztusi tanításon alapulhat, és ehhez a magunk eszközeivel politikai pártként is hozzá akarunk járulni. Ebben a megújulásban kiemelt szerep hárul keresztény közösségeinkre, egyházainkra, melyek évszázadok óta, jóban és rosszban egyaránt bizonyították, hogy nemzetünk végső lelki, szellemi és kulturális bázisául szolgálnak.” Csoda-e, ha nagy az átfedés a Gárda és az egyházak tagsága között? A „jó” és „rossz” küzdelmeként értelmezett pártpolitikai küzdelmek törvényszerűen vezettek el a militarizálódásig, a Magyar Gárda felállításáig.
Megjegyzendő, a legnagyobb jobboldali párt vezére hasonló irányvonalat tett magáévá legutóbbi – a Hajógyári szigeten tartott – beszédében is. Orbán Viktor azt mondta, Európában új szelek fújnak, új kulturális áramlat söpört végig a kontinensen, minden relatív volt, de a Fidesz-elnök szerint Európa szerencsére kilábalt a bódulatból és a korszellemből nem kért többé. „Megint van jó és van rossz, a dolgok nem relatívak.”
Indulhat a fundamentalista forradalom.
Ám aki szelet s keresztet egyszerre vet, nagy vihart arat.
Buda Péter vallásszociológus | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
