NAPLÓK: valóságosan Legutóbbi olvasó: 2026-09-08 19:15 Összes olvasás: 27| 1. | [tulajdonos]: valóságosan | 2026-09-08 17:43 | "Hát csak feláll Csörgheő Csuli, s nagy méltóságos léptekkel átsétál a termen a másik oldalra, s szó nélkül odaállt az idegen úr asztalához. Az éppen fogta a kést és a villát, hogy belekezdjen a rántottahegybe. Akkor Csuli kinyújtja a tenyerét, s belemarkol kézzel a tálba, s tömi szájába a rántottát.
Az idegen nagyot néz, nagy szemet mereszt, azzal vállat von, ha itt így szokás: s ő is leteszi a kést, villát, és belemarkol az ételbe s eszik.
Hű, ez nagyon tetszett Csörgheő Csulinak, már látta, hogy ez az ő embere. Szembenéznek.
- Csörgheő Csuli vagyok, az apádistenit.
- Lekenczey Muki - mondta az idegen.
- Isten éltessen, komám - mondta Csörgheő, s odanyújtotta a kezét -, látom, hogy kend egész elfogadható ember.
Az idegen felállott, s kezet nyújtott. A két zsíros tenyér összekapaszkodott, s csak úgy próbaformán tapogatta egymás erejét. Mind a kettő érezte, hogy a fogás jó.
- Hát osztán ha megette, gyöjjön át kend - mondta Csörgheő, s visszaballagott a baráti
asztalhoz.
A két úr szó nélkül ült a helyén, csak bent mosolyogtak a lelkükben, kívülről méltóságosak
voltak s nyugodtak.
- No, bemutatkoztál, öreg?
- Be én, megazisten.
- No. Hogy gusztál?
- Jópofa.
- Osztán hogyan mutatkoztál be, Csuli? Valóságosan?
- Valóságosan."
Móricz Zsigmond Úri Murijának ezt a részét olvasva muszáj voltam elgondolkodni azon, hogy ez a "valóságosan" itt éppen úgy van használva, mint kortárs angolszász szlengben a "for real". De nem csak arról van szó, hogy adódna egy ilyen tükörfordítása a szónak, hanem pragmatikáját tekintve, minden áthallásával és mellékzöngéjével együtt nagyon hasonló szerepet látszik betölteni.
Igazság szerint rengeteg hasonló példa kényszerít arra, hogy magamban a "népi" és a "pop" szívélyes közelségben álljon egymással, holott az emberek nagyrésze az egyiket "csak tiszta forrásból"-típusú szentséges kinyilatkoztatásnak véli, a másikat pedig ártalmas tömegterméknek. Rengetegen vannak, akik a "babám, babám" hallatára elérzékenyülnek, ám a "baby, baby" undorodó és megvető fintort von arcukra. Pedig a népdaloknak és a popzenének nem ez a szavajárás az egyetlen metszéspontja...
Mondjuk hamar felmerülhet például, hogy a népi kultúrában sohasem tombolt olyan visszataszító, anyagias konzumerizmus, mint a mai popkultúrában; egy dal sohasem merészelt valakit ruházkodása alapján megítélni és pl. Gucci táska emlegetésével érzékeltetni kiválóságát. Ám ha elgondolkozunk azon, hogy mi volt régen a márka megfelelője, kénytelenek vagyunk a "Kordován csizma lábában/ sárga sarkantyú van rajta/ összeveri legénymódra,/hull a csokros szegfű róla" és hasonlókat másféle megítélés alá vonni. Egészen sokszor fordul elő, hogy az alakok jellemzése nemigen mutat túl ilyen külsőségek tárgyalásán, vagy ezeken belül variál ("minek az a pörge kalap/ ha a legény csak egy falat/ minek az a ráncos szoknya/ ha a kislány tipe-topa" stb.)
Az érzelmek árnyalatai is hasonló megmunkálatlansággal, közvetlenséggel villannak fel; ha belegondolunk, hogy mennyire túlhasznált, mindenre ráerőltetett formula a "bánat" a népdalokban, nem fogjuk túlságosan idétlennek találni a kortárs popzene diffúz, öntudatlan érzelemkezelését sem.
Azt figyeltem meg, hogy azok, akik a népi és pop-kultúra között éles választóvonalat kívánnak vonni, főleg három nagy érvelési statégiához nyúlnak; először is azt mondják, hogy a népi kultúra fenségét és minőségét a természettel való bensőséges kapcsolat biztosította, ami a mai popkultúrát előállító urbanizált tömeg számára nem hozzáférhető. Másodszor kritizálják a modern zeneipar magát "iparnak" hívni sem szégyellő kapitalista és melldöngető jellegét, szemben a népdalok "szájról szájra terjedő" bensőséges, családias, közösségi eredetével. Harmadszor pedig rámutatnak arra, hogy a népzene izoláltabb, különleges jegyeiket egymással el nem keverő közösségekben fejlődött, míg a mai pop-moslék a globalizációnak köszönhetőek épp úgy hangzik Magyarországon, mint a Fülöp- szigeteken.
Először ezzel az utolsó, harmadik kifogással szemben hadd idézzem Bartók Béla önéletrajzát: "Ha már egészen természetes folyamatnak kell tartanunk azt a tényt, hogy a szomszédos nyelvek egymást kölcsönösen befolyásolják (ez a folyamat sem az illető nyelvek szellemének nem árt, sem nem ok a megalázottság érzésére), akkor ez a tétel még inkább érvényes a folklór termékeinek kölcsönös (sőt akár egyoldalú) cseréjére is. Nem volna szabad megfeledkezni arról sem, hogy úgyszólván lehetetlenség, hogy a földkerekség néhány száz népe közül még a legkisebbnek is csupán őseredeti népdalanyaga legyen!
[...]
Munkáimban például megállapítottam, hogy a szlovák népzenei anyagnak körülbelül 20%-án magyar hatás mutatkozik. Megállapítottam azt is, hogy a magyar anyagnak mintegy 40%-a idegen, nagyrészt északi (vagyis morva-szlovák) hatást mutat. Tudomásom szerint sem Csehszlovákiában, sem Magyarországon senki sem háborodott fel."
Mint ahogyan a szerző a folytatásban megállapítja, a kényszeres megkülönböztetősdi mögött bizonyos "világnézeti feszültségek" állnak. Ezek fényében érthetőbb, miért preferálta az országhatárokra kevesebb figyelmet fordító "parasztzene" elnevezést írásaiban a "népzenével" szemben. Természetesen nincs mit tagadni azon, hogy a globalizált társadalomban a folklór súlyos homogenizálódást mutat; de talán nem lenne botorság kijelenteni, hogy éppen ennyire homogenizálódik a "magas" kultúra is; ebben az esetben pedig nem marasztalhatjuk el jobban a popkultúra amerikaiasságát, mint a kortárs fiatal költőnemzedék retorikus-aktivista 'social justice' hangvételének amerikaiasságát.
Az ipari jelleg "szájról szájra" terjedéssel összevetését azzal a gondolattal kívánom megközelíteni, hogy mindkét folyamat a nép(!)szerűt, a közkedveltet fogja kitermelni. A "zeneiparnak" természetesen mindig is lesznek nevesített alkotói, de a tulajdonképpeni művek formulái a profitkényszer következtében meglepően személytelennek, illetve személy-fölöttinek mutatkozhatnak; a szerző már-már előadójává avanzsálódik annak a formavilágnak, amit a közösség kereslete határoz meg. A megszabott repertoárból való kilépés büntetése a sikertelenség lesz, amelyre a "zeneipar" munkása ritkán tud a "magas kultúra" amatőrjeire vagy novíciusaira jellemző individualitás-daccal reagálni és nemigen fogja remetei magányban fejlesztgetni tovább az egyéni hangját. Kiemelkedő előadók, dalszerzők mindig is adódtak azonban a folklórban is, akik valami feledhetetlenül egyénit tudtak belecsempészni a közös formulákba és nagy mesterségbeli tudással közelítettek a "magas kultúra" fórumai felé. A "zeneipar" mélye azonban -és ezt éppen a vele szemben gyűlölködők szeretik hangsúlyozni- olyan formai egységességet mutat, hogy kénytelenek vagyunk külön, személytelen entitásként tekinteni rá. A remixek, koprodukciók és hasonlók még inkább elmossák a határokat az egyes individualitások között.
A természeti kitettségre apelláló érveléssel szemben nemigen szeretnék kifogást megfogalmazni, úgy érzem, amit itt "természet" alatt értenek, az az igen sok sebből vérző 18. századi parasztidillek reziduuma, avagy annál is kevesebb, csak az időbeli távolság muzeális levegőjének penésztartalma, ami a gyűjtői szemlélet számára bármit is képes becsessé tenni. Illetve általában ha a "természetet" hiányolják valamilyen alkotásból, úgy a belterjes, szűk elitnek szóló, a hétköznapiságtól elrugaszkodott, mesterkélt, kimódolt jellegét szidják; azonban ennek az ellentétje nem is annyira a fák meg a patakok meg a kismadarak csivitelése, hanem a gyakorlatiasságra kényszerítő bizonytalanság és kemény munka, amelyben a globalizált "pop" éppúgy részesül, mint az idealizált parasztság.
Éppen ezért talán nem lenne értelmetlen dolog a popkultúra bugyrait éppen olyan forrásoknak tekinteni, mint annakidején a "népzenét"- ami a művelt közönség fülének pontosan olyan sértő és ellenszenves dolog volt, mint most a pop. Bartók és Kodály idejében a "kocsisok dalai" hasonló felháborodást válthattak ki előkelő társaságokban, mint ma a "nyikhajok tuc-tuca"; márpedig a művészettörténetre visszatekintve megállapíthatjuk, hogy az ilyen jellegű felháborodás nagyon is értékes dolog. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
