NAPLÓK: törmelék Legutóbbi olvasó: 2026-03-24 15:38 Összes olvasás: 36100| 82. | [tulajdonos]: nyomás | 2020-05-12 21:21 | 2020.02.02.
"Ömlik be a ragyogás az ablakon. Sajnálom elvesztegetni arra, h nyakamba vegyem a robotot - szép hosszú lista készült a teendőkből már szombat reggel, lábadozásom első reggelén, de igazából abban a pillanatban elértek a feladatok, h az altatásból megébredtem: naívul üzenni akartam anyámnak, h rendben vagyok, s szembejött egy sürgősen a szülőknek továbbítandó email, amit azzal a lendülettel továbbítottam, mert az a tapasztalatom, h a legkisebb hibaszázalékot akkor produkálom, ha ezt teszem, de cseppet sem éreztem rendjén valónak a dolgot ott úgy műtét után kanüllel, véresen.
Nem hibáztatni akarok, mert konkrétan nincs kit, de csak nem normális, ahogy mi mostanában élünk. Olvastam, h rohadtul nem tudunk mit kezdeni a folytonos elérhetőségünkkel. A munkaadóink sem, a munkatársaink sem, az ügyfeleink sem. Megszűntek azok a természetes határok, amik megvédték a magánéletünket, az egyedüllétünket, a csöndünket, az álmunkat, a reggelinket, a mosakodásunkat. Amik megvédtek bennünket egymástól, amik esélyt adtak bizonyos szakaszokat a napunkból saját magunknak beosztani, anélkül, h azt megborítanák, akár sokszorosan, mások halaszthatatlan ügyei. Új határokat meg nem raktunk a helyükre, pl hogy a hétvége szent, és akkor nem küldünk munkát, olvasnivalót, jövő heti feladatokat.
Rosszul vagyok az emailektől, amiket kapok. Amik hétvégén jönnek, azoktól különösen, főleg emiatt. Egyébként meg túl sok jön belőlük, jó néhány irreleváns, jó néhány meg átsrukturálja a nagy nehezen beosztott időmet olyasmiket nyomva az intéznivalók elejére, amiket jóval kevésbé érzek fontosnak/sürgetőnek, mint pl az óráimra való felkészülést.
Mivel nemcsak én lehetek ezzel így - konkrétan hallottam az egyik kolléganőt, aki egész hasonló húrokat pengetett, mire persze jött a szokásos reakció, h a digitális kor bizony ezt követeli, mire ő, h az emberek baromira félreértik, és rosszul használják a digitalis lehetőségeket- szóval én próbáltam osztályfőnökként megkímélni a szülőket ettől az özöntől, mert saját bőrömön azt is, h kontraproduktív, hacsak lehet, nem olvasom el, csak amit nagyon muszáj, s abból is csak, amit nagyon muszáj a MENNYISÉG MIATT. Szóval kezdetben próbáltam nekik szűrni, csoportosítani, egyszerűsíteni, s emiatt ütköztem is, de nem győzöm, és mivel félő, h vmi fontosat nem továbbítok, mert ha nem rögtön, akkor elvész/elfelejtődik a rengetegben, amit utána kapok, most továbbítom rögtön, esetenként csak utólag elolvasva, mi a francot küldtem ki.
Így vagyok része, fenntartója, csinálója annak, ami sztem káros és nem normális. Mert egyedül tehetetlen vagyok, legyőz a mennyiség (a „több jobb”) nyomása, ami társadalmi nyomás is, a kultúráé, amiben élünk, ami megtorolja, ha vki ellenállna, ami pl nem enged eleget aludni sem, ahogy ma olvastam. "Noha a kultúránk nem ezt propagálja, a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás és a pihenés nem jutalom, nem privilégium, nem luxus, hanem alapvető biológiai, élettani szükségletünk." Amiből annyi tartozik ide, h baromira nem mindegy, milyen az a kultúra, amiben. Illetve: milyen is az a kultúra, amiben?
Hasonló ez az elbukásom ahhoz, mikor a postán dolgoztam telefonközpontosként, mert nem vettek fel az egyetemre. Németh László A minőség forradalma nyomán úgy gondoltam, h akkor ebből kell kihozni a maximumot, s mivel tudtam, h milyen szarul tud esni, ha bunkó a központos, aki a számot kapcsolja, az volt az elhatározás, h én a nap végére se leszek az. S ugyan megtanultam nemcsak mind az 999 számot, hanem ezek ’népi neveit’ is, pl ’Adja má’ a Cigánybótot’= 212, s hézagos információkból is képes voltam kihámozni és kapcsolni mindenkinek, amit akart, de nem tudtam végig türelmes és kedves maradni, akárhogy akartam. Legyőzött vmi." | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
