NAPLÓK: pöszmöge Legutóbbi olvasó: 2025-07-05 22:30 Összes olvasás: 3711| 7. | [tulajdonos]: napló | 2017-09-12 22:38 | Szerelmes lettem! Az én helyzetemben nem a legjobbkor, és nem a megfelelő pasiba. Most először szembesülök a slamposágommal, és azzal, hogy meghalt bennem minden újranyitás. „Minden mindegy”- állapot kap el sokszor, pedig tudom, hogy nem helyes, és előttem még az élet. Talán itt az ideje, hogy felrázzam magam: képzeletben a hajamba markolva, húzzam fel az egómat a magam teremtette pocsolyámból.
Próbálok a vonzódás ellen küzdeni, de nem megy, minden gondolatom körülötte forog. Barna haj, csoki színű, mosolygós szemek, enyhén kreolos bőr, megnyerő mosoly, és vonzás - ez Patrik, a szürke pólós srác, ahogy én csak hívom. A teste is lázba hoz, az enyhén izmos karjai, és az a kemény feneke, amin feszül a nadrág.
Biztos, hogy a szürke a kedvence, általában feliratos, szürke pólókat hord. Máson talán nem állna ilyen mutatósan, de Patrik, ragyog bennük. A nővérem, Aibel barátja, három hónapja mutatta be a szüleinknek, azóta napi rendszerességgel nálunk vendégeskedik. Hát ő az, aki miatt alig alszom, nem bírok enni, és ábrándos tekintettel járkálok fel s alá.
A nővérem négy évvel idősebb nálam, már végzett a főiskolán, és utolsó nyarát tölti, mielőtt elkezdi a nagybetűs, dolgozó-nő életét. Patrik tornatanár, de cseppet sem kigyúrt, nagydarab állat, hanem átlagos magasságú, finoman izmos.
- Húgi! Hová tetted a neszeszeremet?
- Én nem is láttam, miért rajtam keresel mindent? – nagyon rosszul esik, hogy Aibel a barátja előtt tol le.
- Ne beszélj már, neked nem elég soha a saját sminkcuccod, add szépen vissza, szükségem van rá. Patrikkal moziba megyünk.
- Hagyd már - közelít felém Patrik - hallottad, nincs nála, különben is, szép vagy smink nélkül is.
A szívem a torkomban dobog, lepislantok a mélyen nyitott blúzomra, attól félek a remegésem – amit Patrik közelsége, és ahogy védelmébe vett, váltott ki - rám van írva. És bajban vagyok: a mellbimbóim majd kiszúrják a vékony, sárga anyagot, dübörög a vérem, vörös az arcom, biztosan érzem.
- Mi van veled Bella, beteg vagy talán? - A nővérem közelebb jön, a kezét a homlokomra tolja, hevesen száguld bennem a vér, azon sem csodálkoznék, ha tényleg lázas lennék. Aibel maga az elegancia, a szürke nyári kosztümben egy színházi bemutatóra is beülhetne. Egérszínű haja melírcsíkokkal feldobott, kontyba fogva viseli, maga a megtestesült nő, míg én még mindig egy kiskamasznak tűnök, aki keresi a stílusát. A farmerszoknyám, papucsom, és vajsárga ingem, biztosan nem előnyös, nincs bennem semmi rafinéria.
- Vegyél be egy lázcsillapítót, az, biztosan jót tesz. Anyáéknak mondd meg, nem tudom, mikor jövök haza, lehet, hogy Patriknál alszom!
Sóhajtva állok az ablakhoz, és bámulom a nővérem, milyen mosolygósan ül be Patrik autójába, és milyen nagyban csevegnek indulás előtt. Aztán eltűnik a metálszürke autó a felhajtóról, én pedig újra rádöbbenek, mekkora rakás szerencsétlenség vagyok. A könnyeim megerednek, futnak alá, a szám remeg. Rajtam már semmi nem segít soha - suttogom a falaknak - elcsesztem az életemet nagyon fiatalon. Még örülhetek, hogy anyámék kitartottak mellettem, nem lett intézeti gyerekekből egyel több.
A gyerekszobába sietek, a fiam már két éves, tizenhét évesen lettem anya, egy meggondolatlan éjszaka miatt. A barátnőim persze sosem lettek terhesek, élnek vígan, szórakozni járnak és tanulnak, nekem meg itt van a kisfiam, Pier, akit imádok, de nem élhetem az átlagos fiatalok életét.
A szüleim mindenben támogatnak, segítenek, anyu és a nagyim vigyázott Poerre, míg az estin leérettségiztem. Mindenünk megvan, anyám, és az egész család imádja a fiamat, de akkor is fekete bárány vagyok.
„Kinek kellesz így, utánfutóval? Normális, hozzád illő fiú, nem fog neked udvarolni! Talán majd egy elvált ember feleségül vesz, ne válogass, nem kell, hogy szép legyen, csak szeressen.” És hasonló dolgokkal bombáz a rokonság. Már megszoktam, egyik fülemen be, a másikon ki.
Az apajelöltek hallani sem akartak a gyerekről, mert sajnos nem tudtam megmondani azon a házibulin, ahol teherbe estem, kivel feküdtem le. Három fiú jöhetett szóba, de mind mást állítottak, és én egyiket sem kívántam a gyerekem apjának...Szégyelltem magam nagyon, de őket is. Azon az estén először ittam életemben egy pohárnál több alkoholt, és a fiúk sem éppen józanul töltötték a éjszakát. Apasági pert nem indított a családunk, szerencsére a szüleimnek olyan munkaköre van, és háttere, ami miatt nem szorulunk rá a gyerektartásra. És apám kitartott az mellett, hogy csak azért, hogy neve legyen a gyereknek, senki ne vállalja az apaságot. Ezzel pedig nagyon is egyetértettem, nem akartam, hogy bármi közöm legyen azokhoz a srácokhoz. Piert ugyanúgy Kowalskinak hívják, mint engem és a nővéremet, akárha a kis testvérünk lenne.
Játszom a fiammal, egész délután elfoglal, leviszem a játszótérre is, hadd levegőzzön. Rutinos anyává váltam, amit Peti szeretne, azt teszem. Soha nem éreztetem vele, hogy kolonc lenne, egy véletlen baleset és meggondolatlanság eredménye.
Az éjjel különös neszekre ébredek, Aibel mégis csak hazajött Patrikkal. A veszekedésükből nem sokat tudok kivenni, de azt hallom, hogy áll a bál. A hangok rövidek, csattanósak, kíváncsiság kap el, és mintha csak egy pohár tejet indulnék el inni, felveszem a köntösömet, majd kisurranok a szobából. Nem is gondolkozom, amikor a fülemet az ajtóra tapasztom.
- Nem értem, miért nem akarod az eljegyzést! - Aibel hangja keserűen cseng. Szinte látom magam előtt, ahogy dacosan összepréseli a száját.
- Nem azt mondtam, hogy nem akarom, hanem, hogy ráérünk vele.
- Te nem is szeretsz engem.
- De igen, különben mit keresnék itt?
- Lehet, hogy csak könnyű préda vagyok, kényelmes, meg minden, akit mutogathatsz.
- Aibel, nem fejeznéd be ezt az egészet? Hogy mondhatsz ilyesmit, engem nem érdekel, hogy ki mit szól a kapcsolataimhoz, sosem érdekelt. Igen, büszke vagyok rád, de nem azért vagyok veled!
Amikor apa finoman megragadja a vállamat, megrémülök, elkerekedik a szemem. Odébb húz, le a földszintre, hangját halkra fogja, amint beszél hozzám, majd elém tesz egy bögre kakaót.
- Nem illik hallgatózni, a magánügyük.
- Nem akartam…- emelem a számhoz a poharam elvörösödve. - Te tudod, hogy a Patrik nem akarja eljegyezni Aibelt, meg…
- Bella, hagyd abba, majd megoldják.
Apám Pierre tereli a szót, lassan oldódik bennem a feszültség, csend honol mindenhol, amire aludni térünk, a szerelmes pár úgy látszik rég kibékült.
Másnap aztán összezavarodok rendesen, Patrik két bőrönddel állít be, heves beszélgetés zajlik a nappaliban. A szüleim pezsgőt bontanak, a koccintáshoz engem is lehívnak, és akkor tudom meg: Patrik és Aibel kitűzte a házasságkötésük időpontját. Patrik pedig azért költözött hozzánk, mert a lakását felújítják, hogy amire összeházasodnak, megfelelő körülmények közé mehessenek. Nekem itt a vég! Erős szédülés kap el, majdnem összeesek, Patrik nyom le a székbe, és a többiek nem is veszik észre mennyire sápadt vagyok, csak Patrik figyel egyre többször rám elgondolkodva. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
