NAPLÓK: nélküled Legutóbbi olvasó: 2025-06-12 15:42 Összes olvasás: 194772| 1798. | [tulajdonos]: társas kísérlet | 2024-05-18 11:29 | Magam se tudom, hogy miért csinálom. Abban szinte biztos vagyok, h jó nem fog kisülni belőle. Mert ugye van az a forgatókönyv, ami az én agyamban, hogy ha valakinek megjelenik két verse egy jegyzett folyóiratban , akkor az teljesítmény. Egy kisvárosban is/pláne, ahol senki más nem ért el eddig ilyesmit. Illetve az a feltételezés, hogy az ember kollégái, akik a kisváros jelenleg legjobbnak tartott gimnáziumában tanítják a magyar irodalmat és egyebet, számos magas pontszámú emelt szintű érettségit produkálva kimenetként, meg szép számú versenyeredményt, értékelik ezt a teljesítményt. Hogy érdekli őket.
Ez a feltételezés a fejemben, amiről tudom, h valahol sántít, de 6 éve nem tudom egészen megragadni hol és hogyan. Csak abban vagyok biztos most, mikor viszem be a folyóirat (A Vörös postakocsi) tiszteletpéldányát a munkahelyemre, ami az értelmiség gyűjtőhelye helyben, hogy mikor majd kiteszem az asztalra a közösségi térben, ahol kávézni, reggelizni, csevegni szoktak a kollégák, akkor nem az fog történni, hogy miután meglátják rajta a nevem, kikeresik a verseket és gratulálnak (félszívvel), hanem valami más.
Aznap 4 órám van ötödiktől nyolcadikig, az első négyben adminisztrálok, készülök és javítok. A folyóiratot még reggel 8 után kiteszem, a verseknél kinyitva, de lefordítva, hogy a külseje látsszon a folyóiratnak először.
Telnek az órák, reakció semmi. Mikor később arra járok, annyit látok, hogy félretolták, útban lehetett valakiek kajálás közben. Akkor épp egy magyarszakos kolléganő javít az asztalnál egyedül, elég jóban vagyok vele, ezért veszek egy nagy levegőt és ezt mondom:
- Ez azért van ám itt, mert dicsekszem"
Nagyon kedves, a kezébe veszi, el is olvassa, mond pár kedves szót. Közben odajön egy másik kolléganő is, szintén magyaros, ő azt kérdi, mennyi idő alatt írok meg egy ilyet, de elolvassa ő is. A Vörös postakocsiról egyikük sem hallott eddig, de látják, hogy igényes kiadású munka. Közben bőven hallótávolságon belül az igazgató felesége, hittan szakos kolléganő, aki 'Big shot' városon és tanárin belül, ő oda sem néz, és később sem reagál semmit.
A többiek sem, pedig ezen a kis sikeren felbátorodva, ezután már a verses felével fölfelé teszem az asztal közepére a füzetkét. Egyetlen kolléganő jön oda 6. óra után, hogy olvasta. Ő legalább tudja, hogy folyóiratot látott, de el kell neki magyaráznom, hogy nem mindenkinek minden versét publikálják, és hogy ez eredmény, amire én büszke vagyok. Annyit kérdez még, hogy az a Závada, aki szintén benne van, rokona-e a Závada Pálnak, mire mondom, hogy a fia és már több kötete megjelent, ismert költő. Aztán visszamegyek az asztalhoz, s azt látom, hogy van változás, mert időközben a folyóiratot becsukták, és megint félretolták, a Szép versek 2018-at, amivel kitámasztottam, szépen rárakva a tetejére.
Rend a lelke. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
