nélküled: Carol Ann Duffy: Dolphins

nélküled bloggernek 6 feldolgozatlan üzenete van.
Kezelésükhöz itt léphet be.

NAPLÓK: nélküled
Legutóbbi olvasó: 2025-10-02 22:56 Összes olvasás: 203519

Korábbi hozzászólások:

1876.	[tulajdonos]: Carol Ann Duffy: Dolphins	2025-09-20 11:37
Carol Ann Duffy Selected Poems (Penguin, New York, 1994) kötetét még Philiptől kaptam, 1998-ban. 2019-23 között újra olvastam és le is fordítottam pár verset belőle. Akkor már túl voltam a Mesterházi Mónika-féle online versfordító szemináriumon, amit a kovidnak köszönhettem, így az egyik fordítást el is küldtem, a Versum online-nak 2023 július 24-én. Természetesen nem méltattak válaszra, majdnem biztos vagyok abban, hogy az emailt nem nyitotta meg soha senki. Így, felbátorodva egy másik naplón, itt közlöm az eredetivel együtt: Carol Ann Duffy: Delfinek A világ az, amiben úszol, vagy táncolsz, ennyi. Elemünkben vagyunk, de nem vagyunk szabadok. A nagyvilágon e kívül nem bírod levegővel sokáig. A másik sajátforma. Mozgása alakítja a gondolataim. Ahogy az enyém is. Van egy ember és vannak a karikák. És van az állandóan ömlő bűntudat. Nem találtunk igazságra ebben a vízben. A húsunkon nem remeg a magyarázat. Áldottak voltunk egykor, s most nem vagyunk azok. Pár nap utazás ebben a közegben, s fordítani kezdünk: Ugyanez a hely volt. Mindig ugyanez a hely, s fölötte az emberek mindig ugyanazok. S most már áldottak sem vagyunk, mert a világ nem mélyül el annyira, hogy álmodhassunk benne. A másik tudja ezt, s visszatükröz, mert szeret. Ezüstbőrünk úgy villan meg, mint annak emléke, hogy van máshol is. Van egy színes labda, ami nem eshet le, míg az ember el nem tűnik. Eltűnt a hold. Mint egyetlen végtelen barázdát, rójuk egyhangú köreinket a vízben. A másik szívében egyre szól, ami elveszett örökre. Kővé dermeszti a szívem. Műanyag játék van, remény nincs. Lesüllyedünk a végső határig, ameddig a medence enged. Sípszó. Van az ember, s tudjuk, itt élnünk, halnunk kell. ---------------------------------------------------------------------------------- Carol Ann Duffy: Dolphins World is what you swim in, or dance, it is simple. We are in our element but we are not free. Outside this world you cannot breathe for long. The other has my shape. The other's movement forms my thoughts. And also mine. There is a man and there are hoops. There is a constant flowing guilt. We have found no truth in these waters, no explanations tremble on our flesh. We were blessed and now we are not blessed. After travelling such space for days we began to translate. It was the same space. It is the same space always and above it is the man. And now we are no longer blessed, for the world will not deepen to dream in. The other knows and out of love reflects me for myself. We see our silver skin flash by like memory of somewhere else. There is a coloured ball we have to balance till the man has disappeared. The moon has disappeared. We circle well-worn grooves of water on a single note. Music of loss forever from the other's heart which turns my own to stone. There is a plastic toy. There is no hope. We sink to the limits of this pool until the whistle blows. There is a man and our mind knows we will die here.

Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!