mabus: 1

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2829 szerző 37227 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Machó Zsófia
  Apokalipszis
Új maradandokkok

Tálos Barbara: Szem
Nyári László: Csecsemő
Bártfai Attila Márk: Majomparádé
Kántor Zsolt: Gravírozás
Ötvös Németh Edit: átneveztelek
Bara Anna: a csend árnyékában
Albert Zsolt: CELLAINFORMÁCIÓ
Bártfai Attila Márk: 5
Kiss-Teleki Rita: Veszekszem
Petz György: Arany appendix
FRISS FÓRUMOK

Oláh Imre 45 perce
Király Ferenc 7 órája
Szilasi Katalin 10 órája
Bara Anna 12 órája
Petz György 13 órája
Szakállas Zsolt 13 órája
Zsigmond Eszter 15 órája
Czékmány Sándor 21 órája
Ötvös Németh Edit 1 napja
Tóth János Janus 1 napja
Tálos Barbara 1 napja
Radics Zina 1 napja
Bakkné Szentesi Csilla 1 napja
Franczen Bea 1 napja
Gyors & Gyilkos 2 napja
M. Szabó Mihály 3 napja
Tóth Gabriella 3 napja
Vezsenyi Ildikó 3 napja
Kiss-Teleki Rita 3 napja
Iványi Mónika 4 napja
FRISS NAPLÓK

 Ötvös Németh Edit naplója 7 perce
Hetedíziglen 10 perce
Apa levelei 8 órája
az univerzum szélén 9 órája
Bátai Tibor alkotói naplója 9 órája
Készül az album 10 órája
Játék backstage 10 órája
Pssz!Ich-ézis 17 órája
az utolsó alma 17 órája
EXTITXU-UXTITXE 17 órája
PÁLÓCZI: BRÜSSZELI CSIPKE 19 órája
Sin 1 napja
Vezsenyi Ildikó Naplója 1 napja
Baltazar 1 napja
történések 2 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: mabus
Legutóbbi olvasó: 2020-07-08 06:15 Összes olvasás: 10964

Korábbi hozzászólások:  
7. [tulajdonos]: 12011-08-11 21:08
Basszbaritonalitás
Egymásmelletti elbeszélés három jelenetben
Egy

-Mit túrsz, barátom? – igazán kellemes hangja volt az érdeklődő személynek. Mély és selymes, mégis hajlékony, daloló. Énekes basszusnak vagy basszbaritonnak nevezik az ilyes hangot, Mozartnál különösen gyakori. Meg is idézte e kérdőmód Giovannit vagy Figarót. Különben a hang tulajdonosa felettébb szutykos volt.
-Túrok amit. – dünnyögött az orra alá mogorván a megszólított szerzet. Bezzeg ’ennek’ a hangja feneketlenül mély volt. Basszus, ugye. Azonban ne gondoljunk Sarastróra, a bölcs papra se Ozminra, a bika hangú eunuchra! Egy szó mint száz, ebben az estben ne gondoljunk Mozartra! Csak egy kocsmatöltelék artikulálatlan mélységeire, valami fékevesztett tivornya hanganyagából.
-Nem hallod? Mit túrsz? – erőszakoskodott továbbra is a kellemetes basszbariton.
-Veled kell, hogy szóba álljak? – feleselt magában, s mintegy magának a basszus.
A basszbariton megörült a basszus szájalásának, elégedetten összedörzsölte a tenyerét és folytatta a kötekedést: - Lenézel engem barátom?
A basszus megemelte torzonborz fejét, és tetves üstöke alól a másikra sandított. Egy ideig szenvtelenül méregette a kötekedőt, majd kérdéssel állt elő: -Föl kellene nézzek magára.., barátom?
A basszbariton rosszindulatúan mulatott magában, majd immár takarékosra fogott hangon válaszolt: -Azt hittem, a magunkfajta nem köp a magunkfajtára?
A basszus most felegyenesedett. Gesztusértékűnek szánta a mozdulatot. A teste azonban görbe maradt. Régi paradoxon. Lehet-e egyenes, ami görbe? Leporello szerint nem. Hiába, a sok szenvedés nem múlik el nyomtalanul egyetlen test, egyetlen lélek felett sem. A kínnál csak a gyönyör torzítja el inkább az embert. Ezt fontos volt megjegyezni, ha már szóba került a Don szolgája. Mindazonáltal van valamifajta hősiesség a bármilyen értelmű felegyenesedésben. Különösen akkor, ha világos előttünk a darwini gondolat sötétsége.: -Közös lenne a fajtánk?
A fiatalabbik elmosolyodott. A kosz alatt nyers de barátságos vonások ’képezték’ az arcát. Mindazonáltal nem volt jóképű. Magasról, az árok széléről nézett alá az öregre.: -Miért? Talán különbözik?
-Az embernek két színe van és három fonákja. Már hogy lennének egyformák? – mutatott rá a basszus. Valaha lágyak lehettek a vonásai, talán a szépségig lágyak. Most azonban töröttek voltak és dagadtak. A belőlük kiolvasható fizimiska pedig förtelmes. Így jár, aki az idő, a szesz és a nyomor olcsó koktéljával locsolgatja teste s lelke virágait.
-Jól van! Te úrból hullott proli vagy! Látom. De azért csak túrsz itt valamit! Kaparod a szaros földet. Kaparjad csak, mit bánom én! Gyűjtögessél, gyarapodjál! Én a Sereg utca kukáiban mindent megtalálok. Ami kell azt is, ami nem azt is. Mért kaparnám itt a földet? Találtam már gombfocit, vasalót, kordnadrágot, makulátlan szövetkabátot, tegnap egy alpaka tálcát, a múlthéten meg két termoszt, egy karton lejárt szavatosságú remek májkrémet, és könyveket is dögivel. Jó, hogy a kukákat még nem lakatolják a környéken. Van ilyen szokás mostanában! De felénk még nem terjedt el, hála légyen a halálnak! Különben ma egy esernyőt kotortam. Csak az egyik póklába törött, amúgy meg szuperál… A nap meg persze süt hétágra… A felhők is csak izzadnak, ahelyett hogy csurognának. Te meg csak, kaparsz, meg vakarsz… Mint egy kutya. És mint egy kutya izzadsz. El ne fáradj a nagy hajlongásban. Elmondanám, hogy a hátad, mint a rőzsegyűjtő banyáé domborodik, és a szagod se különb annál. Mondjuk az enyém se. Mint egy kutya! Huh! Mégiscsak… Mond már meg, mit túrsz, mit kotorsz itt barátom? Valami üzlet van a dologban. Engem nem tudsz ám bolonddá tenni! – gyorsan és játékosan beszélt a basszbariton. Túlságosan is megnyerő volt.
-Nem lát talán a szemétől? Kavicsot gyűjtők. Szép kavicsokat. – sóhajtotta rekedt tüdejéből a basszus.
- Igen. De mi célból? – firtatta a basszbariton.
Az öreg dacolt: - Csak.
A fiatalabb nem fogadta el ezt a gyerekes hárítást: -Rossz válasz cimborám! Oktalanul csak nem meregeted a seggedet az égre? Vasárnap ráadásul! Pucsitasz itt az Úr csúfjára. Tán tömjént eregetsz a kígyózó beleidből? Én vasárnap nem kotrok kukát.
Az öreg megvetően dörmögte el a következő kényes kérdést: -Maga katolikus?
A fiatalabbat nem lehetett zavarba hozni: -Úgy valahogy!
-Hát én nem. – tett kísérletet a beszélgetés lezárására a basszus.
-Gondoltam is a fazonodról, hogy szombatos vagy. –gúnyolódott a basszbariton. Nem engedte útjára a másikat.
-Maga igen műveletlen, de ez talán mindegy is! – vetette oda foghegyről az öreg és visszatért tevékenységéhez.
-Ó! Ó! Magasan polcoltak téged barátom, aztán mégis milyen mélyre estél. Még egy magamfajta is szóba állhat veled! – röhögött szemtelenül a fiatalabbik.
A basszus ismét felegyenesedett és végigmérte kínzóját: -Nocsak, most már nem volnánk egyfajták?
A gyötrelmek okozója kapva kapott a kérdésen. Szemfüles volt az istenadta: -Már hogyne volnánk, ha te is beleegyezel barátom!
Az árok mélyén ácsorgó férfi ingerülten horkantott: -Hogy maga milyen erőszakos!
Az út magasán strázsáló figura, széles jókedvében vigyorgott: -Csak amennyire muszáj!
-Nem hiszem, hogy bármennyire is, muszáj lehet. – tiltakozott az alant lévő.
-Még galamblelkű ember is vagy, nem csak művelt. Na, eleresztek egy galambot. – nyújtózkodott a „fellengző” és nyomatékosan szellentett.
-Micsoda ocsmányság! – bődült el a basszus.
-Szerintem is. – helyeselt elmélázva a basszbariton. Még a szellentés hangjánál jártak gondolatai. Ösztönösen ráérzett annak zeneiségére, akárcsak Szent Ágoston.
A basszus azonban nem rendelkezett ilyen tiszta szemlélettel. Az is lehetséges persze, hogy csupán botfülű volt. Ugyanakkor kiváló szaglással bírhatott, mert undorodva szimatolt, mielőtt e sziporkával előállt: -Attól, hogy nem futja az életre, még nem muszáj elevenen elrohadni!
A basszbariton megjátszott elismeréssel derült, a vékony szellemességen és még hízelgett is hozzá: -Nagy mondás volt barátom.
Az öreg megértette, hogy nem szabadulhat ettől a piócától. Lemondóan tette hát fel a kulcsfontosságú kérdést: -Ragaszkodik a… barátságunkhoz?
A fiatalabbik, higgadtan vette tudomásul győzelmét és fenyegetően jelezte a behódoltnak, hogy mit is gondol a hirtelenül kialakult kapcsolatról: -Jobban, mint eleddig!
-Akkor talán mutatkozzon be! – csattant fel a vesztes.
-Ó! Ho! Huh, ez gyorsan jött… izé… legyek mondjuk Samu… vagy Botond… Na jó, Gyurinak hívnak. – a győztes komolyan meglepődött a vereséget szenvedett ember merész hangnemén.
-Még a nevében is bizonytalan? - ironizált a basszus
-Még a formámban is barátom. – vallotta be a basszbariton.
Az öreg sóhajtott: -Kedves György…
A fiatalabbik hevesen tiltakozni kezdett: -Gyuri! Hát. Gyuri. Nem György!
A basszus vállat vont és makacsul kitartott a naptári forma mellett: -Kedves György, én bizonyos vagyok a nevemben. A formámban is, azt hiszem… Nevem Hellenpárt. Hellenpárt Ábel.
A basszbariton magához tért és eljátszotta, hogy csodálkozik: -Ejha! Szép név. Már a maga módján. Én is ismertem egy Hellenpártot, de az István volt.
-Nyilván, ahány Hellenpárt, annyi keresztnév. – a basszus nem vett tudomást a csinált csodálkozásról.
-Vagy utónév, ha úgy tetszik. – szemtelenkedett György.
-Ó igen! Utónév. –ismételte Hellenpárt és felette szuggesztíven bámult fel Györgyre.
-Most mért nézel így rám? – kérdezte a fiatalabbik miközben rendületlenül állta az öreg tekintetét.
A basszus még az árok mélyén is kísérletet tett méltósága visszaszerzésére: -Mert sajnálom.
A basszbariton meghökkent ezért csak egy ócska formulára tellett tőle: -Miért is?
Az öreg hosszan válaszolt: -Mert a vezetéknevében még mindig bizonytalan lehet, hiszen nem osztotta meg velem azt. Én, felfedtem magam György. Ha valakinek tudom a nevét, már meg is fosztottam őt, a titok misztériumától, legyen olyan jó és részeltessen nevének titkában!
A fiatalabbik helyeslően bólogatott: -Ó igen! Valaminek bírni az igazi nevét, az a felette gyakorolható igazi hatalom forrása!
-Nos? – kérdezte Hellenpárt.
-Kellemetlen helyzetbe hozol barátom! Én szabad madár vagyok. – tűnődött György.
-Ne politizáljon, amikor valódi kérdésre kell válaszolnia! – élcelődött Hellenpárt.
-Ja! Vagy úgy… izé nem állt szándékomban… Már hogy is politizálnék, manapság senki sem politizál. Manapság mindenki köz és magán - gazdálkodik. Mi magunk is barátom.
Hogy jön ide a politika? – játszotta az értetlent György.
A basszus megengedett magának egy lapos szellemességet: -Négykézláb.
A basszbariton pedig megengedett magának egy lapos derülést a lapos szellemességen: -A kutyafáját, erre nem is gondoltam.
Amint elült a művi derültség, az öreg elégedetten felfuvalkodott: -Kezd lelepleződni György!
-Valóban barátom? –a fiatalabbik hangja pengeéles lett.
-Valóban! A közönségesség máza, lefoszlik a stílusáról. – örvendezett a basszus.
-No és mit vélsz felfedezni az oldódó máz alatt? Sorstársat? Diplomás csövest? Kukarabló értelmiségit? Egy véglényt? Sőt, végbél lényt? Na? Egy szarzsák tanárt, vagy egy alkoholban pácolt sebészt? Egy palira vett palit, akit történetesen Györgynek hívnak, mondjuk Tóth Györgynek, és akit egy gyérhajú, romlott húsú ribanc kiforgatott mindenéből? Vagy egyéb közhelyre vezette, a furmányos kis agyadat a nagy felismerés? Vagy mellé nyúltam? Ennél eredetibb lennél, méltóságos barátom? Aligha! No és veled, veled mi a helyzet? Ugyanez pepitában? Vagy pöttyősben? Vagy harántcsíkos vonalasban? Barátom, te is kezdesz lelepleződni! Meglehet, hogy tirpák vagy!
-Szuggesztív munka volt György. Szokta gyakorolni? – tette fel a hitetlenkedő kérdést a szóáradat nyomán visszamaradt iszamós csendben Hellenpárt.
György elcsitult. Így szólt hát: -Menjél a sunyiba!
Hellenpárt, a basszus, kérődzve kérdezett: -Már nem vagyok a barátja, kedves György?
György, a basszbariton, azonban makacs jószág volt: -Dehogy nem! Inkább, mint azelőtt!
Az öreg egyszeriben csak előzékenységet tanúsított: -Akkor segítsen!
-Miben? –a fiatalabbik egy percre kiesett a szerepéből.
-Jaj Istenem, hát a kavicsgyűjtésben! Tessék, itt egy szatyor. – nyújtott egy szatyrot a másik felé az árok aljáról az „egyik”.
-Na szép! – ragadta meg a szatyrot ledöcögve az árokba a basszbariton. Nagyon elégedett volt most , bár érzése szerint fájdalmasan hosszúra nyúlt az előjáték.
-Ugye szép? –kérdezte a basszus, miközben átadta a szatyrot a másiknak.
György fékevesztetten röhögött: -Mindig is ilyen szatyorról álmodtam.
Hellenpárt kicsit megsértődött: -Akkor most segít vagy nem?
A fiatalabbik elcsendesedett és előzékenységet karikírozott: -Képesítsél Hellenpárt, aztán majd meglátom!
Az öreg nagy levegőt vett: -A legfontosabb, a megfelelő kavics kiválasztása!
-Milyen a megfelelő kavics?: – kotyogott közbe a basszbariton, kit Györgynek hívtak.
-Mondanám : - a basszus, ki a szép Hellenpárt névre hallgatott, nem tűrte a komolytalanságot.
-Mondjad! – erőltetett magára figyelmet a fiatalabbik.
-Az ideális kavics kerekded. Nincsenek rajta éles szögek, sem amorf kitüremkedések. Egyszerűen jólesik megfogni. A felülete sima, mint az ápolt és friss bőr. Így ni! Megsimogatjuk. Ez jó lesz. Továbbá az ideális kavics fürjtojás nagyságú. Annál semmi esetre sem nagyobb, és lehetőleg nem is kisebb. Kellemesen de nem tolakodóan tölti ki az öklűnk üregét. Nem kelt idegen érzéseket bennünk. Megszorítjuk! Kiváló! A súly. Ha a méretet megfelelőnek találtuk, akkor a súllyal már nem lehet különösebb probléma. De azért latolgassuk egy kicsit a tenyerünkben a kavicsot. Diszkréten de határozottan nehezedjék a tenyerünkbe. Ne legyen madárkönnyű se pedig „mágnesnehéz”. Egy könnyű nyomaték… úgymond. A szín talán mindegy is, de azért a fehérnek van valami eleganciája. Mindez világos volt kedves György? – íme, az expozé, amellyel a basszus úr előállt! Szó se róla, elégedett volt magával.
A basszbariton úr, el is képedt, ilyen kifinomultság hallatán.: -Ó hogyne barátom! Nagyon. Definiáltuk az ideális kavicsot.
Hellenpárt úgy vélte eleget lustálkodtak.: -Akkor, ha gondolja, csatlakozzon hozzám és gyűjtse is, az ideális kavicsot!
György nem volt munkás kedvében.: -Vasárnap?
Az öreg azonban nem ismert Istent.: -Vasárnap.
-Kedvtelésből?: – hitetlenkedett a fiatalabbik.
-Miért ne?: - mondta a Basszus és már matatott is a földön.
-Csak.: - nyűgösködött a Basszbariton.
-Rossz válasz György.: -vélte Hellenpárt és maga már jó pár követ megfelelőnek talált.
György elszánta magát a kavics gyűjtésre: -Na jó. Legyen. De tudni akarom, hogy mégis, igazából, valójában: miért!
A basszus hangú Hellenpárt, örömmel feledkezett bele a munkába: -Mi ez a hang György? Ez a parancsoló stílus!
A basszbariton hangú György ímmel-ámmal állt a dologhoz.: -Rühellem az értelmetlenséget.
-Azt hiszem, hogy maga nem az értelmetlenséget, hanem a haszontalanságot, az anyagi értelemben vett haszontalanságot rühelli. – göcögött magában az öreg basszus.
-Nem tagadom barátom. Sőt, véleményem szerint mi éppen ebben hasonlítunk egymásra. – szájalt a fiatalabb basszbariton.
-Tehát ennek a tevékenységnek föltétlenül hasznot kell fialnia ahhoz, hogy bárki emberfia ráfanyalodjon? – kérdezte az egyik.
-Úgy valahogy. – válaszolta a másik.
Az öreg rendületlenül szedegette a kavicsokat és szórta a szatyrába.: -Tehát, kedves György vagy bánom is én mi az igazi neve, fedjem fel, hogy miképpen konvertálódik az ideális kavics, forinttá?
A fiatalabbik nem dolgozott valami lelkesen, csak néha akadt egy-egy nem éppen tökéletes kavics került a kezébe.: -Legyél szíves!
A basszus fel sem nézett.: -Vagy legyek inkább számító? Az is „sz”-szel kezdődik.
A basszbariton bezzeg sasolta a másikat.: -Legyél Hellenpárt komám, vagy mi a szösznek hívnak téged… valójában.
-Már megint az elejére értünk! –mutatott rá Hellenpárt.
-Pedig én őszintén szeretnék a végére járni. –kontrázta rá György.
-Lám a bizalom ritka holmi… : -dünnyögte a basszus.
-Hát nem hever az útszélén, mint a kavics.: -vélelmezte a basszbariton.
A basszusnak nem tetszett a basszbariton lezser hozzáállása.: -No én gyűjtögetek tovább, maga meg vagy megunja a semmittevést és csatlakozik hozzám, vagy nagyon is kitart mellette és békében hagy engem!
A basszbaritonnak viszont nem tetszett a basszus merészsége.: -Nocsak! Mi ez a parancsoló hangsúly, öregem?
Az öreg gyűlölettől csöpögő hangon felelt.: -Nem tudok róla, hogy az örege lennék. Nekem csak lányaim vannak.
A fiatalabbik semmibe vette a gyűlöletet.: -Guszták?
-Nem.: -Hellenpárt józan volt, tényleg rondák voltak a lányai.
-Jópofa vagy barátom! Nézd csak, már felvettem egy kavicsot! Nézd csak, már latolgatom! Nézd csak, már be is raktam ebbe az ocsmány szatyorba. Ügyes vagyok? – György szatyrában alig-alig zörgött valami. Most azonban minden egyes, általa felemelt kőre külön felhívta a figyelmet.
-Megjárja, megjárja!: – nézett rajta keresztül a basszus.
-Egy óra alatt megpakoljuk. – kedélyeskedett a basszbariton.
Az öreg, hellenpárt-féle basszus üresen, bár kissé fenyegetően dörrent.: -Felesleges sietni oly nagyon, messze még az este!


Vége az első jelenetnek


Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2020-02-26 09:25 lista
2019-11-21 14:36 nélküled
2019-11-01 10:46 Francesco de Orellana
2019-10-28 10:21 Kosztolányi Mária
2019-10-07 16:11 paricska
2018-12-07 20:19 u.a.
2018-12-07 14:21 szép
2018-11-14 11:19 Bara
2018-09-28 23:41 furim
2018-08-27 10:16 Vajdics Anikó -- kedvencek
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2020-07-08 06:16   Napló: Ötvös Németh Edit naplója
2020-07-08 05:38   új fórumbejegyzés: Oláh Imre
2020-07-08 05:33   új fórumbejegyzés: Oláh Imre
2020-07-07 23:06   Új fórumbejegyzés: Király Ferenc
2020-07-07 22:18   Napló: Apa levelei
2020-07-07 21:38   Napló: Hetedíziglen
2020-07-07 21:15   Napló: az univerzum szélén
2020-07-07 21:07   Napló: Bátai Tibor alkotói naplója
2020-07-07 20:21   Napló: Készül az album
2020-07-07 20:18   új fórumbejegyzés: Szilasi Katalin