NAPLÓK: inkább egy korty víz Legutóbbi olvasó: 2025-07-03 06:32 Összes olvasás: 1264| 1. | [tulajdonos]: megfontolásra | 2017-07-16 13:30 | Barna T. Attila
A TRÁGÁRSÁGRÓL
(VALLOMÁS)
Egészen kiskoromban, ha az utcabeli gyerekekkel csetepatéba keveredtem, és természetesen alulmaradtam a túlerővel szemben, míg valamelyik rajtam térdelt, én dühtől fuldokolva üvöltöttem a képébe: "Mássz le rólam, te szartaliga!" Nagyon mérges voltam ilyenkor. Most, negyvenöt évesen jöttem rá, honnan vehettem ezt a kifejezést: "szartaliga." A válasz roppant egyszerű. Vidéki gyerek lévén többször láthattam, ahogy a trágyát szállítják. Weöres Sándor írja, minden kisgyerek költő. Tömörítettem. Az indulat (mai napig legjobb múzsám) lökte ki belőlem ezt a szó-összetételt.
Aztán az történt, hogy megutáltam az ehhez hasonló összes csúnya és trágár kifejezést, már hét-nyolc évesen nem voltam hajlandó ilyeneket kiejteni a számon. Nem tudom ennek a változásnak az okát. A mai napig utálom a csúnya szavakat. Pedig használom őket, sajnos, de csak ha nagyon dühös vagyok. Utána mindig azonnal elszégyellem magam.Vagy ha megköveteli a vers hangulata. Két versemben is használom a szót: kurva. Írhattam volna helyettük: ringyó, céda, ribanc - a szótagszám kijött volna (kötött formájú versekről van szó), de éreztem, hazudnék, ha finomítanék. Pedig irtóztam leírni. Soha nem szerettem kortárs írók műveiben sem, hogy olyan rengeteg sok trágár szót használnak. Az életben se szívesen hallom az emberek szájából egyfolytában zúduló válogatott trágárságokat. Iszonyú, ahogy ma beszélnek az emberek, de a legszörnyűbb, hogy rám is átragadt.
És most a homlokomra csapok: Nem átragadt rám, dehogyis! Egyszerűen csak arról van szó, hogy ösztönösen így próbálom kigyógyítani magamat a szófóbiámból! (A szófóbia létező valami, bizonyos szavaktól való mélységes undort jelent. E szavak nem biztos, hogy minden esetben trágárak. Létezhet olyan, aki az asztal szótól undorodik olyannyira, hogy képtelen kimondani.)
Kamaszként viszolyogtam a comb és a test szavaktól. (Később hihetetlenül sokszor használtam őket a verseimben!) Amilyen kéjjel ejtették ki a többi fiúk e szavakat, meg egy másikat és annak szintén p-vel kezdődő szinonimáját, megborzongtam az undortól. A húgy és a pisi, vagy pisa szavakat is utáltam (és utálom ma is. És évek óta mint egészségügyi dolgozó kénytelen vagyok a munkahelyemen naponta többször is használni őket. A sors a legdurvább terapeuta).
Mióta kisprózákat írok, kénytelen vagyok úgy beszéltetni a szereplőimet, ahogy a valóságban is beszélnek. Valahányszor finomítani próbálok, az egész hiteltelenné válik. Pedig ráz az undor, ha le kell írnom bizonyos szavakat. De mit tegyek, ha egyszer az emberek így beszélnek!
Visszatérve a gyerekkorhoz: Tizenévesen meg voltam győződve róla, hogy a régi emberek nem beszéltek csúnyán, csak szép kifejezéseket használtak. Már felnőtt fejjel jöttem rá, az emberek mindig is ilyen rondán beszéltek, csak azokban a korokban az írók nem használhattak csúnya szavakat. Le se írták; úgyis törölte volna a cenzor. Legfeljebb elvétve találni a múlt századfordulón, vagy még korábban élt költőnél, írónál illetlen kifejezést.
Mindezt csupán azért árultam el, mert a jövőben több prózai írásomban előfordulhatnak majd trágár kifejezések, és szeretném, ha mindenki tudná, csak kényszerből írok le ilyeneket. Idén Arany Jánosra emlékezünk. Nos, nagy költőnk közismerten irtózott a közönséges, durva, egyenesen trágár szavaktól. Egyik művében még a fene szót is így olvashatjuk tőle: f... Előtte Kölcsey volt az, aki elpirult, ha csúnyán beszéltek a jelenlétében.
Higgyétek el, barátaim, legszívesebben Arany János példáját követném. De nem lehet. Mai író ezt már nem engedheti meg magának. És ez bizony rosszat jelent, nagyon rosszat. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
