NAPLÓK: fiaiéi
Legutóbbi olvasó: 2025-09-18 03:18 Összes olvasás: 8021| 117. | [tulajdonos]: ködpalást | 2024-10-26 15:09 |
Mindig is félnem kellett tőle. Amikor fölém hajolt, mint egy isten, ujjával rám mutatott. Éreztem, uralkodik fölöttem. Ez a hatalom titokzatos ködpalásttal borított be engem. Félelem szállta meg a lelkemet. (Az öntudatlanság határán téblábolva, látom a két lányt, a szőkét és a feketét, amint épp légies piruettekkel mutatják meg a saját leánysorsukat.) Ezt a félelmet nehéz leírni. Nem megfogható, szagolható, tapintható. Mint egy tapló a fát, úgy fojt meg. Hosszú körkörös mondatokat hallat, hogy el ne tudd felejteni őt! Agyadba kéretlen képeket vetít, és te nem tiporhatod össze a bűvös lámpást, mert e film végtelen. (A két lány csak piruettezik, pompás hajfonatuk kibomlani készül. Bőrükből méz és tejeskávé illat terjeng.) Rohanás. Lassulás. Örvény, víz nélkül, amely a mélybe ránt. (mondják, a nagy szerelmek ilyenek.) . Egy harang megkondul. A hangja ráhull a tájra. Aztán elveszett tárgy lett a hangom. Elveszített vagyok magam is. Láthatatlan vagyok, vak vagyok. . A bábu lent hever. A mozgató, a pálcákat letette. A két férfi csak sétál, szakadatlanul. Kipp kopp a végtelenbe. Add, hogy ne haljak meg Uram! Uralkodni szeretnék, görcsökben fetrengve, a félelmeim felett! .
|
|
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
