NAPLÓK: az univerzum szélén Legutóbbi olvasó: 2025-07-04 09:54 Összes olvasás: 69928| 954. | [tulajdonos]: | 2025-07-01 08:47 | A halál legfontosabb orgazmusa
Volt egyszer egy férfi (már meghalt), aki tüdőbeteg volt (de nem rólam lehet szó, hiszen én még élek). Abban különbözött a többi tüdőbeteg férfitól (na jó, 47-es lába is kilógott a sorból), hogy fogyatékosságát a saját örömére fordította, az volt a szokása, hogy amikor kezdődött a roham, nekiállt keredájnozni, és a csúcspont közvetlen megközelítésekor adva be magának az életmentő gyógyszert, szimultán élvezett el és érte oxigénsokk az agyát, amitől az éteri extázis állapotába került (ő jellemezte így az élményt), és úgy aludt el, mint (az eternitmedencénkben naplemente után a tomboló nyár) a tej, vagy egy csecsemő, vagy mint egy csecsemő az alvadó tejben. Nem ebbe halt bele, vagy nem egészen úgy, mint várnánk, egy közepesen erős roham szertartása közben tűnt fel neki, hogy gerincoszlopa természetellenesen megfeszül, tagjai zsibbadnak és szíve rendellenes gyorsasággal kergeti az iramot. Franc se érti, mi hívogató volt ebben számára annyira, hogy folytassa amit csinált - érezte, hogy nem kéne, mégis stabilan haladt a csúcspont felé, amelyben a történetmesélés következő, kötelező elemeként meg is állt a szíve, s mikor ez tudatosult benne, meglepődésében akkorát durrant, hogy később biztos élete legfontosabb orgazmusaként jegyezhette volna fel az esetet, ha nem halt volna bele. Így csak az lett, amit már odafönt jeleztem, de legalább ebben is különbözött a többi tüdőbeteg férfitól. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
