NAPLÓK: Párbeszéd a DOKK jövőjéről Legutóbbi olvasó: 2026-06-02 13:50 Összes olvasás: 147429| 653. | [tulajdonos]: nyitott | 2021-06-21 20:44 | Az alábbi (kötőjelekkel határolt) üzenetrészletet a DOKK_FAQ-ról másoltam ide:
-------------------------------------------------------------------------
7311.
2021.06.15 20:10 Vati -- háesz
[...]
A Dokk kötet sokak szívét megdobogtatta. Véleményen szerint az ötlet, azt bárhogyan is nézzük csak egy ötlet, mellesleg egy tizenöt éves gumicsont. Az ötlet hozójának a szerkesztés koncepcióját is mellékelni kellett volna, mivel még abban a kérdésben sem sikerült a későbbiekben nyugvópontra helyezkedni, hogy mik legyenek a szerkesztés alapvetően fő szempontjai. Vagyis, hogy a Dokknak emléket állító átfogó kiadvány legyen, vagy csak egy egyszerű válogatás a jelen pillanatban itt lévő szerzők alkotásaiból.
Azonban ettől jóval égetőbb kérdések is okoznak kétségeket a Dokkon.
Például, hogy miért hagyják el, miért távoznak, miért redukálják szinte a nullára jelenlétüket az irodalmi felületről olyan szerzők, akik látszólag nevet szereztek a többiek előtt és véleményeiknek, verseiknek és egyéniségeiknek súlya van.
Vagy esetleg, hogy az itt maradók miért nem tudnak egymással beszélgetni, eszmét cserélni? Azt kellene megválaszolni, hogy ezek a jelenségek egyáltalán és specifikusan a Dokkot jellemzik-e.
vagy esetleg a nemzet átpoliziláltságának és a "gyűlölet korának" általános jellemzői? Igen tanulságos lenne egy messzebbről történő rátekintés a hazai történéseinkre, majd kitekintve a nemzetünkön kívül eső folyamatokra. Erre itt sajnos nincs sem idő, sem érdeklődés, pedig lehetséges, hogy nem csak Dokkos, és nem csak hazai folyamatok azok amelyek jelenünk valóságait határaik közé szorítják. És ha ezeket tudomásul vesszük, az egészen más rálátást ad az ezen a téren lévő problémáinkra, oly módon, hogy elégedetlenségünket sokkal természetesebb közelségbe hozza a realitásokhoz.
[...]
-------------------------------------------------------------------------
A Fórumba írt teljes üzenetből azért a "Dokk kötet" ügyéről szóló részt emeltem ki elsőként, mert fontosnak tartom, hogy ismét reagáljak, még ha Vatival egyetértek is abban, hogy vannak égetőbb tennivalóink.
Dokk antológia kiadását 2018-ig én is szorgalmaztam, amíg egy nyomtatott folyóirat (és elektronikus iromány) kiadásában tapasztalattal bíró szerkesztő meg nem győzött, hogy sokkal fontosabb az oldal látogatottságénak javítása, mint egy nyomtatott kiadvány, azóta tartom elsődlegesnek a portálmotor fejlesztését. Egy-egy nyomtatott Dokk-kötet kiadása alkalmanként párszázezer forintból ugyan kijönne, de az elért olvasók száma messze elmaradna az elektronikus oldal éves olvasottságától, tehát akkor juthat el több emberhez az itt jelenlévő szerzők produktuma, ha a Kikötő olvasottságát növeljük, de a fejlesztésnek egy kötet létrehozásánál jóval nagyobb a forrásigénye, több millió forint nagyságrendű.
Részleges megújítás történt a 2017-ben bevezetett regisztrációs rendszerrel egyidőben. Üzembiztossá vált a Dokk régi felülete, és az új felülethez minden regisztrált felhasználó ma is hozzáférhet, ha a bejelentkezés után megjelenő oldalon az "Átlép az új felületre" nyomógombra kattint. Az új menürendszerben lehetséges a Dokk ablak képernyőhöz igazítása, de a régi időkben sikeres és felújított "Hexameter játék" is elindítható onnan.
Voltak más apróbb technikai újítások is, de a portálmotor fejlesztése ennél sokkalta többet jelent, nem egyemberes munka, amit szabadidejének rovására meg bírna valósítani bárki.
Vati fontos kérdésnek tartja a távozásokat kiváltó okok felderítését, amelyekről pontosan azok tudnának beszélni, akik most nincsenek köztünk. Tudtak volna beszélni, beszéltek is. Bárkinek lehetnek a távollevőktől információi, de ha szólnánk, akkor egyrészt újra vihar törne ki, másrészt nem hiszem, hogy felhatalmazást adtak a távollevők, hogy másvalaki beszéljen éppen az ő indokaikról, bizalmas közléseket kifecsegve.
Arról azonban érdemes párbeszédet folytatni, hogy a kivonulás (vagy hallgatás) mennyire általános jelenség. Milyen mértékben igaz a magyarországi, illetve a világban más közösségek közötti kommunikációra az állítás, hogy a posztmodern kor embere buborékban él, amelyből nem akar, vagy nem mer kilépni? Vagy éppen azért lép ki, mert egy másik buborék otthonosabb környezetet kínál az önigazoláshoz? Adhat-e felmentést a helyi viszonyok javításáért érzett felelősség alól az, ha máshol is ugyanazt a romlást látjuk? Helyes-e a romlás tényét hangsúlyozni addig, amíg nem tudjuk a megoldáshoz vezető utat? Elegendő-e a romlás felelősét megnevezni (az szinte sosem a megszólaló) vagy elvárható a kritikustól, hogy az adott helyzetet javító megoldási javaslatot is adjon? Mi okozhatja a kommunikációs gátlást, a különbözőség elfogadásához szükséges emberi képesség elsorvadását, amely alapján megláthatjuk a másikban önmagunkat?
Úgy gondolom, hogy a tipizálás rabjaivá váltunk, mert rohannunk kell a következő napszakba, hónapba, évbe, nem érünk rá a részletekkel foglalkozni, amelyek kételyeket keltenek, és kételkedni fáj. Könnyű megoldást kínálnak az elméletek, amelyek szerint a többször megtapasztalt formák végletes torzói az igazak, az elismertség a szentség alapja, a bűnös bűnöző, az éppen győztes mindenkinél erősebb, az eszes csakis jó válaszokat adhat. Aki előtt sokan meghajlanak, annak mindent szabad, akit kevésbé becsülnek, annak semmit. Meghalt a gyarló ember, immár újra az emberfeletti ember maszkját viseljük, de közben a sérüléstől való félelem munkál bennünk. Itt, a Dokkon ugyanígy, de talán a szavak még így-úgy összekötnek.
A lehetőség nyitott.
Barátsággal,
Busznyák Imre | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
