NAPLÓK: Pssz!Ich-ézis Legutóbbi olvasó: 2026-01-14 18:00 Összes olvasás: 12622| 11. | [tulajdonos]: 04 03 | 2020-04-04 02:13 | A külsőnél bizonyosabbnak érzem a belsőt. De olykor ki kell lépnem magamból, és ekkor
minthogy az anyag rideg és körülhatárolt, szellemként élem meg önmagam. Visszatérvén pedig a világot, mint a valóság hologramját érzékelem magam körül. Minthogy a belső nyújtja a bizonyosságot, a visszahúzódáskor születik meg az emelkedett állapot, és a világban való ténykedés magától értetődően szorongást kelt. Ha lenne terapeutám, most összezsugorítanám.
A bekebelezési mechanizmusaim nem hagynak nyugtot. Egyfolytában G-re gondolok, istenem, miért nem tudok olyan fickót szeretni végre egyszer, aki hozzám való? Vagy legalább szeret? Miért a durcás menetelés folyvást a hanyatlásba? A rothadás csodálata? A varjak, legalább repülhetnek.
L felhív néha, azt mondja, ha bármire, tényleg bármire (ezt hosszabban nyomatékosítja) szükségem volna, ne habozzak hívni. Akármiben. Bármikor. Ez sokat jelent egyébként, bár nem vagyok segélykérő típus. Inkább elbámészkodom önnön tragédiámon. L az egyik legjobb dolog volt az életemben. Szerencsére, hamar beláttam e szerelem lehetetlenségét. Szerencsére, ő is belátta. Azóta csak kísérjük, nem pedig kísértjük egymást, és lett egy egészséges és értékes emberi viszony. Azon gondolkodom, ha G-vel hasonlóképp lehetnék, megrágnám jó alaposan, aztán kiköpném, összeállhatna, emberi formát ölthetne ő is a számomra?
Mindenki beteg, bár én olykor radikálisan őszinte vagyok magamhoz.
Ezzel vigasztalódom. De vigasz-e az igaz? Vajon lehet-e, hazugság nélkül élni? Szegény Attilácska...
És jaj, szegény, drága édesapám, aki minden bizonnyal súlyosan skizofrén volt, plusz még ki tudja mi...az isten irgalmazzon nekünk, makulátlan őrülteknek.
Ma ajtókat festettem, holnap is azt fogok. Jól esett rákoncentrálni a munkára, és kizárni minden mást, holott
a minden vészterhesen közel van. Persze még jobban esett volna rácsapatni a hófehér mázolmányokra mindenféle olajszínű absztrakcióhányást, de erre még megvan a stabilan kiépített belső ellenállás. Plusz most úgy tűnik ráadásul egy teljesen ellentétes program fut, vállalásomnak megfelelően holnapi kezdéssel adagonként kimosom az öreg ruháit, mint kiderült toronnyi banánosdobozokban áll a szennyese. Remélem, ha megérem és megöregszem egyszer én is, lesz egy luknyi öreg vityillóm, vagy egy ilyesmi kis alagsori zugom, aztán egyszer-egyszer rám is rám néz valaki, aki azt nem azért teszi, hogy jót cselekedjék rajtam keresztül, hanem belátja, hogy mire van szükségem. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
