NAPLÓK: Szokolay Zoltán verses füzete Legutóbbi olvasó: 2025-07-01 11:40 Összes olvasás: 14662| 105. | [tulajdonos]: HAZÁIG | 2020-11-01 16:51 | Hazáig című versem, mely I. díjat nyert a Magyar Nemzeti Írószövetség pályázatán.
Hazáig
Kiindulópont soha nincsen.
Mindennél van egy még régebbi.
Az azelőttit is megelőző.
Anyaölnek hitt, biztonságos.
Egy ismerős, bár sosem látott
labirintus. Egy álomváros.
Sejtelmek, tudat alatt őrzött
emlékek évezrednyi mélyből.
Körbeérünk és folytatnunk kell.
Kiindulópont soha nincsen.
Csak valahová visszavágyás.
Ahová egyszer megérkeznénk.
S onnan is tovább kell majd menni.
Az a pont sem lesz ama végső.
Nem nyugszunk. Mindig űz a honvágy.
A vágy, hogy hazát kell keresni.
Végtelenített vándorút ez.
Sehol sem fogunk megpihenni.
**
Harangoznak. Győztünk tehát.
Megint megvédtünk másokat.
A kaszinót. A kuplerájt.
Megérte ennyi áldozat?
Harangoznak. Ebéddel vár most
a hatalmas birodalom.
Hangolnak már a lakáj bárdok.
Óriásplakát a tűzfalon.
**
Van, akinek itt a la cart’,
sőt van, kinek svédasztalos,
de másoknak csak guberált
száraz kenyér a zónakoszt.
A talpnyalónak kiutalnak
félkomfortos szükséghazát,
s nem fogja fel, hogy az is gyarmat,
szabadnak érzi önmagát,
hiszen jön-megy, siet haza,
színes gombokat nyomogat,
tölt és ürít, kezdődjön a
véget nem érő sorozat.
**
Ahogy a foltvarrók munkája,
avagy a gigantikus játszma,
melyben érdek és ellenérdek
kötött egy titkos szövetséget,
beavatottak szabadsága,
szikrázó elektromos pálca,
hatalom, irányított villám,
ott csap le, ahol nem gyanítnám,
ez nem haza, nem pátria,
mert nincs benne empátia,
alattomosan tizedel,
s a balhét is te viszed el,
ez nem haza, ez kényszerűség,
ehhez nem fűzhet soha hűség,
ez nem haza, ez pörgő kokárda,
műhaza médiavilága.
**
Az ifjú nem szeret, csak lájkol,
egyre távolabb önmagától,
élőben vinnyog, lájkokat harácsol,
és ragad a virtuális nyáltól.
Nem szerelme van már, csak crush-a,
semmit sem jelent neki a haza,
honnan tudná, hogy hol keresse,
ha mással alszik minden este.
Szerelem nincs. Kihunyt szövétnek.
Fekszenek összekapaszkodva,
egymásban, mégis fényévre egymástól,
lány a fiútól és fiú a lánytól.
Nem szeretkezők, csak párzók.
Világnyelven motyognak pár szót.
Ártatlan áldozatok párban.
S megszületik egy új hazátlan.
**
A haza nem magánhazák
nyilvános érdekszövetsége,
nem kifeszített molinó
hazátlanok fölé az égre.
A haza nem pimasz kis maszk,
hogy eltakarjon orrot, szájat,
a haza soha nem arcátlanság
és bűnökre nem magyarázat.
A haza nem lehet átjáróház
óceánok közt röpködőknek,
nem lesz alkalmi leszállóhely,
akciós charter-varázsszőnyeg.
Nemcsak a fantomfájdalom fáj
(amit oly sokan emlegetnek),
nemcsak a levágott részek égnek,
hogyha a szív fala repedt meg.
Az ország csak egy terület,
drótakadállyal körülvéve,
de a haza más nem lehet,
mint érzés. Emlékek összessége.
Az a haza, a nagymama
szilvalekváros derelyéje,
kötényének jó illata,
sok pelyhes sárga kiscsibéje.
Az a haza: a régi műhely,
a lehulló göndör forgácsok,
s egy kőkereszt, csak négy betűvel,
alatta senkit nem találsz ott.
Az a haza: a hadifoglyok
utolsó hazaküldött lapja,
könnyezi az is, aki küldte
siratja az is, aki kapja.
A haza öröklött mozdulat,
ahogy a bögrét, ahogy a tollat,
ahogy a kérdésre neved
kétezer éve válaszoltad.
A haza saját gyermekkorunk
szerepjáték-romantikája,
várvédő vitézek vagyunk,
de hazaérünk vacsorára.
Az anyanyelv, az a haza!
A szavak ősi jelentése,
metaforák holdudvara,
sámánok gyógyító igéje.
Amit nem tudsz, de mégis tudsz,
mert ösztöneid híven őrzik
s ha kifosztanak is, marad,
mert hiánya is megerősít.
Saját hazádban hontalan
addig leszel, míg nem találod,
s világpolgárként kóborolsz,
idegenként leled halálod.
**
Ha majd a mai csata véget ér,
s a vezényszóra sok statiszta felkel,
kimerevített kép a hadszíntér
és alvadtvérszagú a reggel,
a nemzettudat lőtt sebét
ki látja el? Miféle felcser?
Elvérzünk mind, ha késlekedni mer!
(2020.08.20.) | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
