NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2025-11-27 13:37 Összes olvasás: 97799| 904. | [tulajdonos]: los-libros-y-la-noche | 2022-11-17 10:24 | -- Hát, akkor még egyszer minden jót – búcsúztam el tegnap a vak férfitól, miután lesegítettem a HÉV-ről a Mátyásföld-Imre utca megállónál. – Azt nem mondom, hogy viszontlátásra.
Nevet.
-- Szokták? – kérdem.
-- Hát, persze – bólint. – De én is mindig ezt mondom.
Először nem vettem észre, hogy vak, pedig volt nála pálca. Csak arra figyeltem fel, hogy felém fordítja a fejét, valahányszor el- vagy visszahúzom a táskám cipzárját, vagy amikor ki- és visszakattintom az uzsonnás dobozom tetejét. Aztán, amikor az aznap tanítandó anyagba belefeledkezve elveszítem az időérzékemet, és ijedten megkérdezem a velem szemben ülő lányt, de az nem felel, mert be van dugva a füle, és emiatt nem is látja, hogy kérdéssel fordulok feléje, meg tudná mondani, hol járunk (tényleg nem látja?), a vak férfi felel helyette (akkor már tudom, hogy az).
-- Én sem hallom jól, mint mondanak be, de azt hiszem, Sashalom következik. Utána hosszan megy Mátyásföld-reptérig, aztán röviden az Imre utcáig.
-- Ó, köszönöm, ezt megjegyzem, soha nem figyeltem még fel erre. Egy csomó mindenre nem figyelünk, mi látók.
Így kezdtünk el beszélgetni. Két éve vakult meg, fokozatosan történt, nem tudná megmondani, mióta nem lát semmit.
-- Én még látok, de bele kell bújnom a könyvbe és gépbe, folyton megfájdul tőle a nyakam.
-- Jaj, az nekem is. A számítógép előtt, amikor hallgatok valamit.
-- Hol száll le?
-- Az Imre utcánál.
-- Én is, majd segítek.
-- Nem szükséges. Elboldogulok.
Végül mégis elfogadja a segítségemet.
Borges költeménye, az Ajándékok verse jár a fejemben, amíg az esőtől csatakos avarban az egykori laktanya főépületéhez megérkezem.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
