NAPLÓK: MIKROSZKÓPIA (b.a.m.) Legutóbbi olvasó: 2025-07-01 20:51 Összes olvasás: 14119| 1. | [tulajdonos]: I. | 2013-11-08 02:39 |
MAGÁN(Y)KRITIKÁK
„Magától értetődik, hogy a Vogon költészet a harmadik legrosszabb a világegyetemben. A második legrosszabb Kria Azgótjaié. (...) A világ legrosszabb költészete megsemmisült alkotójával, a redbridge-i Paul Neil Milne Johnstone-nal együtt, amikor a Föld bolygó megsemmisült. " Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak
OBJEKTUM:
"Bak Rita
Felfénylik
Fekszik
kocsányos tölgyesben.
Görcsös teste
lassan kioldódik.
Rügy.
Fején
glória.
Vércsekarom belemar.
Apró horzsolások
mellett
mély vérárkok.
Rügyezzetek tölgyek,
egyre pompásabban!
Elindul
a tisztás felé."
SZUBJEKTUM:
MI fénylik fel ebben a versben? Mi? Bak Rita műveinek, így ennek is fényt kölcsönözne a képi idill? Nem. Az idill inkább derengés, mint felfénylés. Emblematikusnak találom a címválasztást. Mintha a szerző a saját elevenére, költészetének pulzusára tapintott (kérdezett) volna rá, ezzel a címmel. Ez a pulzus azonban halvány érzet csupán. Inkább csak látvány, akár egy csuklón kiütköző alu kék, majd mély lila ér. Látható, de nem érzékelhető, mert nem átható. Az idillt ugyanis nem lehet objektivizálni. Márpedig ez a vers (is) erre törekszik. Az idillben mindig van valami mélységesen és javíthatatlanul személyes. Bak Rita költészetéből a személyesség száműzetett. Ennek ellenére nem a kellemetlenkedő, a nyers tárgyszerűség, és a rút (kiskacsa) empíria foglalta el a helyét, hanem gyakorlatilag a semmi. Ennek az is az oka, hogy az idillhez kell egy kis humor, egy kis empátia, hogy elviselhető legyen. Ezeknek a verseknek, sőt a szerzői koncepciónak, nem eleme a humor. Mindezzel együtt, e versek nem giccsek, és nem giccsesek, márpedig ez komoly teljesítmény. Inkább a költői akarat megvalósulásaként: szép de szerethetetlen TÁRGYAK. Idegenek, felejthetőek, hidegek, sőt ridegek. Evvel együtt Bak Rita vállalkozása az idill objektivizálására nagyszerű, bár szükségképpen kudarcra ítélt vállalkozás, szélmalom küzdelem, és a szerző egy tragikus hős. Meg kellene próbálni az idill elemek kurta közléseiből épített művi rendszerbe, mint egy szerkezetbe, csalogatni azt a bizonyos istent. Szép képek az idillről, de szerethetetlen versek; szinte kizárólag formai törekvések, működésképtelen (ha egyáltalán) allegóriák, melyek a szerző szubjektumának hiányában, nem érinthetik meg az olvasó szubjektumát. Bak Rita kiszabadította magát a verseiből, s messze jár tőlük. Ez keveseknek ugyan, de akár érték is lehet. Más a helyzet viszont a gondolattal, és a zeneiséggel. A gondolat egybevág a képekkel, ám osztozik azok összes hibájában. Zeneiség alig-alig. Ám van egy idegesítő és tárgyiasító nyelvi trükk ezekben, így ebben a szövegben is. Nevezetesen. Ha a lehető legrövidebb mondatokban közlöd az objektívnek szánt idill-képeket, akkor nincs szükséged nyelvtanra, "Fekszik kocsányos tölgyesben." Remélem mindenki fülét bántja a legalapvetőbb névelő hiány. Mert ja, ha lehet ne használjuk, de ha muszáj akkor ne restelljük. "Vércsekarom belemar." Ilyen egyszerűen nincs magyarul. Vagy ha valaki szerint van is, azért arra figyeljünk fel, hogy milyen hihetetlenül nyakatekert és művi az ilyen szerkezeti elem, annak ellenére, hogy csonkolt, rövidített. Természetellenes. Jó, mondhatjuk, hogy ezek nem hagyományos mondatok, hanem verselemek, és nyelvi egységként is csak imitálják a mondatot, valójában annál kisebb egységnek szánja a szerző. Ez azonban, csak erőltetettet "jófejség" lenne. Ráadásul önmagával is kibabrál a szerző, ha értelmetlen alapegységekből dolgozik, hiszen még legigényesebb munkája is szükségszerűen értelmetlenné válik ezáltal. A nyelv, és az annak segítségével megnevezhető (világ? fenomén?) is le sőt beszűkül ebben a versben, az idill-vizualitás objektívizálásának építőkockájává. Nem fénylik ebben a szövegben semmi. Dereng, és ezzel a derengéssel kellene az alkotónak megbékélnie.
(b.a.m.)
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
