NAPLÓK: Juli Legutóbbi olvasó: 2019-12-15 16:01 Összes olvasás: 3792| 31. | [tulajdonos]: Advent | 2019-12-15 11:46 | Ünnepre várva
Karácsony közeleg
Kigyúlnak a fények,
Legyen szép az ünnep
Gazdagnak, szegénynek.
Örömet hirdet
Fellobban a lángja,
Adventi koszorú
Harmadik gyertyája.
Csodaváró idő
Telve reménységgel,
Kívánom, hogy teljen
Csendes békességgel.
Tudjuk mindannyian
Letenni a terhünk,
Mindentől mi gyötri
Szabaduljon lelkünk.
Ne hordozza a szív
Feledje sérelmét,
Jóság nélkül a lét
Elveszti értelmét.
Tiszta szívvel nyújtsuk
Egymás felé kezünk,
A szeretet által
Szebb lesz az életünk.
Ünnepek múltával
Ne fakuljon fénye,
Maradjon az érzés
Nálunk egész évben.
Küzdünk és harcolunk
Nap mint nap míg élünk,
De szeretet nélkül
Mit sem ér a létünk.
Isten adjon erőt
Hozzá egészséget,
Hogy le tudjunk győzni
Mindent nehézséget.
Békét, boldogságot,
Megújuló hitet,
Óvja lépteinket
Bármerre is vigyen. | |
| 30. | [tulajdonos]: Advent | 2019-12-12 09:51 | Karácsony előtt
Angyal jár a földön
Szeretetet hirdet,
Megnyitja kapuját
Emberi szíveknek.
A földön az ember
A fény jöttét várja,
Világosság támad
Most az éjszakában.
Beragyogja az éjt
Tündöklik a fénye,
Megújul a lélek
Hite és reménye.
A bukott angyal is
Köztünk jár a Földön,
Feladata az, hogy
Lelkeket gyötörjön.
Felvértezi magát
Elveszett reménnyel,
Örök harcát vívja
Sötétség a fénnyel.
Szedi áldozatát
Örül kínját látva,
Emberi mivoltát
Tiporja a sárba.
Ember embert támad
Álmuk semmivé lesz,
Ki tegnap barát volt
Mára ellenség lett.
Közöny és kapzsiság
Nem visel már álcát,
Ma és jövő felett
Törnek éppen pálcát.
Egyre nehezebb lesz
Sok-sok ember sorsa,
Válluk ezer teher
Nehéz súlya nyomja.
Tisztesség becsület
Megkopott rég fénye,
Ki most nyomdokán jár
Szegénység a bére.
Mégis jobb szerényen
Szeretetben élni,
Mint becstelen módon
Holnapot remélni.
Ünnepre készülünk
Őrizzük meg fényét,
Hozzon a karácsony
Szeretetet, békét. | |
| 29. | [tulajdonos]: Vers | 2019-12-06 21:53 | Téli varázs
Van egy kicsi birodalom,
Minden csupa jégvirág.
Tündérek és manók
lakta,
mesebeli szép világ.
A képzelet oda repít
Határáig s azon túl,
Oda ahol alkonyatkor,
Varázs fényű lámpa gyúl.
Fenyőfáktól körülölelt
Nádfedeles házikó,
Pitvarában kincset őrző,
Ütött- kopott ládikó.
Télapónál van a kulcsa,
Oda rejti tarsolyát.
Abban őrzi szép emlékként,
Sok-sok gyermek mosolyát.
Téli estén előveszi
Mikor fehér a világ,
Amikor az ablakában,
Kinyílik a jégvirág.
Kandallónál a hintaszék,
Rajta kockás takaró.
Abban ülve ha elfárad,
Elbóbiskol télapó.
Az asztalon pöttyös bögre,
Benne kedvenc itala,.
Betölti az egész házat,
Mámorító illata.
Kakaó és mézeskalács
Vacsorára azt eszik,
Tündérek és manók gyúrják,
Bizony, nem boltban veszik.
Egymás mellett sorakoznak
Csengő, csizma hintaló,
Hajnal óta süti őket
Három, szorgos kismanó.
Csipkeszárnyú tündérlányok
Kezenyomán szépülnek,
Gyerekeknek ajándékba,
Szeretettel készülnek.
Itt az idő indulni kell,
Készülődik télapó.
Üveggömbjét jól megrázza,
S máris esni kezd a hó.
Útra készen áll a szánkó,
Befogva a szarvasok.
Csomagokkal megpakolva
Rajtuk, színes szalagok.
Hamarosan elindulnak
Mind a kicsik és nagyok,
Hová merre vágtassanak,
Megsúgják a csillagok. | |
| 27. | [tulajdonos]: Gindolatok | 2019-11-20 18:30 | Októberi gondolatok
Rajongásig szeretem az őszt.Minden pompájával és szürkeségével együtt. Szeretem ahogy a nap fénye megcsillan a ritkuló lombok között, és bőrömön érzem simogató fényét.Elidőzöm a pillanatban. Figyelem ahogy lombruhájukat levetik a fák, és a félig csupasz ágak között mókusok fogócskáznak.
Emlékszem ablakomból hányszor meglestem, ahogy elkergette őket a harcias szarkapár fészekrakás idején.
Elfoglalták a hatalmas ecetfát.
Napokig figyeltem, hogyan épül, és szépül a fészkük.
Csodáltam erejüket, szorgalmukat, és kitartásukat.
Olykor közelharcot vívtak a varjakkal.
Nem tűrték meg a betolakodókat, igyekeztek mindenáron megvédeni birodalmukat.
Hetek óta nem láttam őket.
Védtelenül, elhagyatva imbolyog fészkük a szélben a csupasz ágak között. Szomorkásnak tűnik a táj, mégis valami megmagyarázhatatlan nyugalom árad belőle. Magával ragad a látvány.
Szeretem, ahogy egyre sötétebb szürkébe öltözik a délután. Ahogy a kerti lámpa fényében titokzatos árnyként suhannak a hulló falevelek.
Ősz van, messzire elfutott a nyár.
Néhány apró, rejtett zugokban megbúvó apró kisvirág őrzi csak emlékét.
Régi pompájuk megkopott, levelüket szél borzolja.
Esténként remegve, összebújva várják az elmúlást. De most még élnek, és minden hajnalon egy újabb napot remélnek. | |
| 26. | [tulajdonos]: | 2019-10-25 17:01 | Őszi mese nem csak kicsiknek
Varázslatos az éjszaka, ahogy a kerti lámpa fényében ezüstben pompáznak a fák. A sejtelmes félhomályban titokzatos árnyak suhannak a fákon, lábuk alatt megreccsen az ág.
Óvatos mozdulatokkal lépkednek, lassan körvonalazódik alakjuk az esti fényben. Apró, ünneplőbe öltözött manók és pilleszárnyú tündérek gyülekeznek a kertben. Egyre hangosabbak, valamin vitatkoznak.
A hatalmas fa törzsén feltárul egy eddig láthatatlan ajtó. Ezernyi aprócska fénytündér röppen ki rajta.
Elfoglalják helyüket a fák ágain. Pazar fénnyel töltik meg a kertet. A zaj elcsendesedik, nesz is alig hallható.
Reszelős, hangos köhécselés töri meg a csendet. Ezeresztendős őszszakállú manó lép a kertbe, és a közepén leül egy fatuskóra.
Megkezdődik a harmadik, éves nagygyűlés.
A téltündér, megszeppenve lép elő. Szégyenkezik hanyag viselkedése miatt. Nem volt elég hótakaró, és ezzel veszélybe sodorta az idei termést.
Még szerencse, hogy a fagytündér nem suhintott pálcájával túl nagyot, így nem történt baj. A tavasztündér örömmel újságolja, hogy idén kiemelkedően jó volt a virágok minősége és illata. A nyártündér büszkén mondogatja, hogy milyen jó munkát végzett. Mennyi gyümölcsöt és aranyló búzakalászt nevelt. Az ősztündér szerényen áll, ő nem dicsekszik. Helyette a többiek szólnak.
Padlás, kamra, pince, azzal van tele amitől érlelt. Elégedetten állapítják meg, hogy igazán jól sikerült ez az év, nincs okuk panaszra. Egyedül csak az egyik erdei manó, zafír méltatlankodik az idei lombhullás miatt. Nehezményezi, hogy túl sok a Kóbor falevél. Ám erre a többiek már csak legyintenek. Villámgyorsan sarkon fordulnak, és az Időközben gyönyörű teremmé változott fa belsejébe vonulnak.
Izgatottan várják a vendégeket érkezését. Évezredes hagyomány, hogy a szokásos éves nagygyűlés meghívott vendégei az évszakok.
Egy pedig közülük, mindig a soron következő, díszvendége az estének. Ünnepélyes keretek közt átveszi a vándorbotot, és vele együtt a hatalmat a jelenlegi évszaktól. Majd elfoglalja helyét az asztalfőn a manók és tündérek királyával szemben.
A házimanók éppen az utolsó simításokat végzik, a gyönyörűen megterített asztal körül. A virágtündérek rózsaillatot permeteznek. Zafír köhécselve kapkod levegő után. Már készül mondani, hogy mennyivel jobb az erdő illata, de a tótündér szigorú pillantásától torkán akad a szó. Azért magában csak motyog, és duzzogva félrevonul.
Tüntetőleg, a legutóbbi ünnepségen zsebében felejtett kiszáradt taplógombát szagolgatja. A teremben halk zene szól. A manók és tündérek különválnak, és a terem két oldalán sorba állnak. Elsőként Tavasz érkezik. Bohókás, Szilaj ifjú még. Ruhája zöld mint a Pázsit, nyomában virágok nyílnak.
Nyár lépdel mögötte. Arca szelíd, melegséget áraszt.
Palástja rózsaszirom, kezében aranyló búzakalász.
Ősz követi őt a sorban. Tartása egyenes, erős vállán terméssel teli kosár.
Köpenye színes falevél, bocskora avarban lépked. Kalapján megcsillan a dér. Tél vonul be utolsóként, kezében jégvirág. Bundája csillogó hópehely hosszú, fehér szakállán ezüstként ragyog a fagy.
A király és udvarnépe fejbiccentéssel üdvözlik a vendégeket, amit ők fejfedőjük megemelésével viszonoznak.
Az évszakok a terem közepére vonulnak.
Egymás kezét megfogva, egyszerre érintik meg a vándorbotot, miközben lábukkal dobbantanak.
Ebben a pillanatban kezük között formás fácska sarjad, tele gyümölcsökkel, minden ágán másfajta. Majd még egy, egészen aprócska fa amit Ősz a zsebébe tesz.
Átadják közös ajándékukat a királynak. Elmondják, hogy a fácska különleges varázserővel bír.
Amikor tulajdonosa hármat dobbant a lábával olyan kicsire zsugorodik, hogy elfér a zsebében.
Bárhová magával viheti. Amikor azt szeretné, hogy újra teremjen csak dobbantania kell háromszor a lábával.
Már csak pár pillanat és elkezdődik a hivatalos ceremónia.
Ősz átadja vándorbotját Télnek, és vele együtt a hatalmat is, amit ezután ő birtokolhat a következő nagygyűlésig.
Aztán pedig kezdődhet az ünnepi vacsora, és azt követően bál.
Zafír határozottan unja már a protokollt.
Nagyon éhes. Olyan hangosan korog a gyomra, hogy az már több mint kellemetlen.
Még szerencse, hogy elég nagy a hangzavar így csak azok hallják, akik a közelében állnak.
Történjék már meg végre aminek meg kell történnie motyogja magában.
Türelmetlenül toporog, maga sem érti mi történik vele.
Mintha más irányítaná a gondolatait.
Soha azelőtt nem viselkedett még így.
Még az is lehet, hogy elkapta a toboz kórt.
Vacsora után a király, virágtündérrel a karján megnyitja a táncot. Hangosan szól a zene, rózsaillat járja át a termet. Egyre jobb a hangulat. Zafír kivételével mindenki táncol. Ő inkább szemügyre veszi közelebbről az évszakok ajándékát.
Megbűvölten nézi a fácskát, nem tudja róla levenni a szemét. Teljesen hatalmába keríti valami megmagyarázhatatlan, eddig ismeretlen érzés. Összerezzen saját gondolataitól.
Háromszor dobbant a lábával, és olyan kicsire zsugorodik a fa, hogy könnyűszerrel eliszkolhatna vele.
A nagy mulatozásban észre sem venné senki.
Otthon aztán kedvére falatozhatna róla, amikor csak kedve szottyan.
Teljesen felcsigázza a gondolat. Nagyon tetszik neki a fácska. Kezébe veszi forgatja, gyönyörködik benne.
Már majdnem zsebre teszi, amikor egy érzés megálljt parancsol. Ebben a pillanatban, gondolatai újra tisztává válnak.
Rettenetesen szégyelli magát.
Legszívesebben elbújdokolna, hogy soha többé még a nyomára se bukkanhasson senki. Birodalmukban íratlan szabály, hogy tiszteletben tartják mások tulajdonát.
Nagyon szégyenletes dolog a lopásnak még a gondolata is.
A törvénykönyv ugyan rendelkezik ilyen esetekre vonatkozóan is, de soha nem volt még rá példa, hogy alkalmazni kellett volna. Országukban szeretetben, békességben, egymást segítve élnek, és egyenrangúan élvezik annak javait.
Lehajtott fővel, szívében szomorúsággal indul a kijárat felé, de abban a pillanatban becsapódik előtte az ajtó. Ijedtében moccanni sem mer.
A háta mögött, egyre közeledő léptek zaját hallja. Összerezzen, levegő után kapkod.
Erőt vesz magán, és lassan megfordul.
Maga a király áll előtte. Karját nyújtja felé és a terem közepére vezeti.
Lelepleztek, hasít bele a gondolat.
Jöjjön aminek jönnie kell, szembenéz vele. Nagyot hibázott. Igaz csak gondolatban, és azt is rögtön megbánta, de most már mindegy, lesz ami lesz. A zene elhallgat, szinte hallja a szívverését.
A többiek feszült figyelemmel várják az eseményeket. A tótündér közeleg. Kezében ezüst tálca, rajta egy parányi fácska. Kicsinyített mása annak, amit a király kapott.
A manók és tündérek királya bejelenti, hogy közös döntés alapján a legszorgalmasabb, és legsegítőkészebb címet, és vele együtt az évszakok ajándékát idén zafír, az erdei manó érdemelte ki.
Forog vele a világ. Remegő kézzel veszi át az ajándékot. A fácska pont olyan gyönyörű, mint amit a manókirály kapott.
Torkát köszörülve próbál megszólalni, miközben észrevétlen letörli az arcán végiggördülő könnycseppet.
Nagyon nehéznek érzi most a szívét.
Már éppen készül elmondani, hogy mi történt amikor a király koppint a botjával, és azon nyomban mindenki mély álomba szenderül. Kivéve zafír, és az évszakok. Ne félj szól a manókirály szelid hangon. Tudom mi történt.
Én ültettem szívedbe a kapzsiság magját, de alig szökkent szárba már is elpusztult. Szíved nemes és tiszta, ismét kiálltad a próbát. Hárman vagytok, akiket újra és újra próbára teszek. Biztos akarok lenni a dolgomban. Amikor eljön az ideje, közületek választom ki leendő utódomat.
Az évszakok helyeslően bólogatnak. A király folytatja mondandóját.
Nem hagyom, hogy gyötörd magad magad olyasmi miatt amit én erőltettem rád.
Nem fogsz rá emlékezni, ahogy erre a beszélgetésre sem. A következő pillanatban amint a király újra koppint a botjával, mintha mi sem történt volna folytatódik az ünnepség. Zafír meghatottan áll, szíve melegséggel tele. Egészen könnyűnek érzi magát. | |
| 25. | [tulajdonos]: | 2019-10-20 15:06 | Októberi gondolatok
Rajongásig szeretem az őszt.Minden pompájával és szürkeségével együtt. Szeretem ahogy a nap fénye megcsillan a ritkuló lombok között, és bőrömön érzem simogató fényét.Elidőzöm a pillanatban. Figyelem ahogy lombruhájukat levetik a fák, és a félig csupasz ágak között mókusok fogócskáznak.
Emlékszem ablakomból hányszor meglestem, ahogy elkergette őket a harcias szarkapár fészekrakás idején.
Elfoglalták a hatalmas ecetfát.
Napokig figyeltem, hogyan épül, és szépül a fészkük.
Csodáltam erejüket, szorgalmukat, és kitartásukat.
Olykor közelharcot vívtak a varjakkal.
Nem tűrték meg a betolakodókat, igyekeztek mindenáron megvédeni birodalmukat.
Hetek óta nem láttam őket.
Védtelenül, elhagyatva imbolyog fészkük a szélben a csupasz ágak között. Szomorkásnak tűnik a táj, mégis valami megmagyarázhatatlan nyugalom árad belőle. Magával ragad a látvány.
Szeretem, ahogy egyre sötétebb szürkébe öltözik a délután. Ahogy a kerti lámpa fényében titokzatos árnyként suhannak a hulló falevelek.
Ősz van, messzire elfutott a nyár.
Néhány apró, rejtett zugokban megbúvó apró kisvirág őrzi csak emlékét.
Régi pompájuk megkopott, levelüket szél borzolja.
Esténként remegve, összebújva várják az elmúlást. De most még élnek, és minden hajnalon egy újabb napot remélnek. | |
| 24. | [tulajdonos]: Vers | 2019-10-15 12:50 | Őszi estén
Házak között oson az est,
Ma már sok jót nem remél.
Talpa alatt szélkergette
Rozsdás, sárgult falevél.
Dideregve összehúzza
Kopott szürke köpenyét,
Odakint most vihar tombol
Próbálgatja erejét.
Faágak közt nyargal a szél
Féktelenül szabadon,
Hideg, őszi esőcseppek
Kopognak az ablakon.
Idebent a kisszobában
Hallgat a csend átkarol,
Gyertya árnya rosszkedvemre
Imbolyogva ráhajol.
Lustán nyújtózkodik a toll,
Nincs értelme dorgálni.
Ma a betűk sem akarnak
Mondatokat formálni.
Szüntelenül rád gondolok,
Szinte hallom léptedet.
Vihartépte álomszárnyon
Hozzád vissza képzelet. | |
| 23. | [tulajdonos]: Vers | 2019-10-14 11:18 | Reménymese
Sűrű erdő közepében
Tölgyfák, fenyők, rejtekében,
Ahol szeretettel várnak,
Hova nem érnek az árnyak.
Van egy kis ház
Én is láttam.
Egyszer, régen arra jártam.
Zöld borostyán körbe futja,
Szél a vándort arra fújja.
Ereszében fecskefészek,
Udvarában szép emlékek.
Ha a szíved jó és tiszta,
Ajtaját a ház megnyitja.
Nyugodt mint az égnek kékje,
Körülveszi csend és béke.
Ha rátalálsz lépj be bátran,
Remény lakik a kis házban.
Vadvirágra méhek szállnak,
Tarka lepkék táncot járnak.
Vágyak szárnyán útra kelhetsz,
Kertje mélyén fényre lelhetsz.
Térj be hát,
ha elfáradtál,
Szívesen lát asztalánál.
Megvendégel friss kenyérrel,
Szíve minden melegével.
Ha vihar jön, nem kell félned.
Vár a ház, csak be kell lépned.
Közel van, ha nem is látod.
Szíved mélyén megtalálod. | |
| 22. | [tulajdonos]: Bejegyzés | 2019-09-24 19:06 | Kedves Mária!
Köszönöm neked. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
