NAPLÓK: Juli Legutóbbi olvasó: 2021-01-24 09:40 Összes olvasás: 7911| 52. | [tulajdonos]: Vers | 2021-01-20 15:58 | Üveggömbbe zárt világ
Milyen sokszor
eszembe jut
Az a kicsi, régi ház,
Ahol minden igazi volt,
Nem csak festett színes máz.
Szinte magam előtt látom
Hó-takarta udvarát,
Fák, és bokrok ágaira,
Január fúj zúzmarát.
Odabent a kisszobában,
Petróleumlámpa ég.
Alig pislákoló fénye
Ugyanolyan szép, mint rég.
Öreg sparhelt tűzterében,
Lassú táncot jár a tűz.
Néha fellobbanó lángja,
Minden gondot messze űz.
Gyermekkorom tündérkertje,
Üveggömbbe zárt világ.
Belsejében körös-körül,
Tél-festette jégvirág.
Hányszor hívja képzeletem
Az a kedves, régi táj,
Emlékeit hűen őrzöm,
Hiánya még ma is fáj.
Ha a szívem oda téved,
A lelkem is megremeg.
Hosszú, múló évek csöndjét,
Muzsikaszó tölti meg.
Váltakozva jöttek, mentek,
Tavaszra nyár, őszre tél,
Messze sodorta az idő,
Emléke csak bennem él.
Mégis, ahogy talpam alatt
Egyre rövidül az út,
Megesik, hogy fáradt szívem
Mind-gyakrabban oda húz. | |
| 51. | [tulajdonos]: December | 2020-12-29 20:10 | December végén
Ez idő tájt gyakran
Számot vet az ember,
Lassan végéhez ér,
Búcsúzik december.
Vele tart az óév,
Vándorbotját veszi,
Komótosan készül,
De még dolgát teszi.
Egy évvel ezelőtt
Őt is nagyon vártuk,
Mely utat kijelölt,
Lassan végigjárjuk.
Közel már az újév,
Ajtónkon kopogtat,
Vágyakkal teleírt
Tekercset lobogtat.
Senkinek nem ígér
Semmi jót, se rosszat,
Nincsen semmi kedve,
Mesélni naphosszat.
Titkát fel nem fedi
Mint bánik majd velünk,
Hátán batyujában,
Mit tartogat nekünk.
Örülünk is, nem is,
Talán kicsit félünk,
Újév küszöbére
Óvatosan lépünk.
Éjfélkor a szívünk
Hatalmasat dobban
Amikor két pohár
Lassan, összekoccan.
Elhisszük, hogy szép lesz,
Segít jobbá lenni,
Kiket Isten adott,
Boldogabbá tenni.
Segíti az embert
Önmagára lelni,
Istent, embert, hazát,
Szeretni, tisztelni. | |
| 50. | [tulajdonos]: Karácsony | 2020-12-24 13:30 | Kopogtat karácsony
A négy gyertya fénye,
Mint a puha bársony
Körülölel csendben,
Kopogtat karácsony.
Hit, remény, szeretet,
És az öröm lángja,
Szíveken a kaput
Szélesebbre tárja.
Angyalok serege
Költözik a földre,
Nesztelen suhanva,
Vigyázva a csöndre.
Titkon, láthatatlan,
Házról házra járnak
Hol szeretet lakik,
Láthatóvá válnak.
Nyomukban fény csillan
Szívek bársonyában,
Csillogó szempárban,
Gyermek mosolyában. | |
| 49. | [tulajdonos]: Advent | 2020-12-16 19:49 | Jó volna
De jó volna jónak lenni
Szeretetből, magot vetni.
Győzni csúfos árnyak felett,
Mosolyt látni könnyek helyett.
Alázatból gyöngyöt fűzni,
Mindent mi rossz, messze űzni.
Tiszta szívvel csendben állni,
Jézus születését várni.
Akarni, hogy az a parázs
Decemberi éji varázs
Az vezessen velünk legyen,
Napról napra jobbá tegyen.
Ez a világ szebb lehetne,
Ha az ember csak szeretne.
Feltételek nélkül tisztán
Nem csak néha, nem csak ritkán.
Csodaváró téli éjen
Az a csillag, fenn az égen
Tiszta, izzó, ezüst fényben
Emlékeztet minden évben. | |
| 48. | [tulajdonos]: Október | 2020-10-11 17:08 | Megsárgult október
Október lépkedett a kertben.
Óvatos, finom mozdulatokkal aranyvörösbe öltöztette a fáradt délutánt.
Édes, fűszeres, szőlő illatát hozta a szél.
Az almafák meghajlott ágain csimpaszkodva hintáztak a túlérett almák.
Néhányan megunva a játékot földre pottyanva, egészen a szőlőtőkékig gurultak.
Megbújva a száraz falevelek között, arra várva, hogy megkeressék őket.
Mennyire szeretted azt a kertet.
Úgy tudtál mesélni róla, mintha álmaid, vágyaid, keltek volna életre minden egyes termőre fordult fában.
De azon a délutánon csak álltunk ott csendben, egyikünk sem mozdult.
Mindketten tudtuk jól, hogy semmi nem lehet többé ugyanolyan, mint azelőtt.
Egyre erőteljesebben és hangosabban tört felszínre a hetek óta elfojtott kétségbeesés.
Csak ölelni akartalak, s szeretni mindennél jobban.
szerettem volna azt mondani, ne félj itt vagyok veled, hogy minden rendben lesz, de nem jött ki hang a torkomon.
Másnap ismét indultunk vissza.
Sosem szerettünk búcsúzkodni, de évek óta először történt, hogy nem kísértél ki az autóig.
Az ablak mögött álltál tekinteted a távolba révedt.
Látszott rajtad, hogy gondolataid messze járnak.
Az ujjaimmal szívet formálva szótagolva mondtam, hogy szeretlek.
Mosolyogva integettem, miközben próbáltam a torkomban lévő gombóctól megszabadulni.
Te csak egyszer intettél majd a szemed sarkához érve elfordultál és eltűntél a függöny mögött.
Hosszú órákon át róttuk a kilométereket.
A gombóc meg csak egyre nőtt szinte szétfeszítve az egész mellkasomat.
Október lépked a város szürke utcáin.
Azt beszélik, édes, fűszeres, szőlő illatú a szél.
Én nem érzek mást csak a fehér rózsák fenyővel kevert illatát, és a hóval átitatott nedves föld szagát. | |
| 47. | [tulajdonos]: Vers | 2020-09-10 20:13 | Szontyolgó
Gólya Gáspár elutazott,
Amint búcsúzott a nyár.
Hátán pöttyös batyujával,
Azóta már messze jár.
Elhagyatott ház kéményén,
Viharverte gólyavár.
Ütött kopott résein át,
Szellő úrfi ki-be jár.
Sün Sámuel szomorkodik,
A jókedve odalett.
Nem érti, hogy tarsolyából
A sok mosoly hova lett.
Egész nyáron gyűjtögette
El sohasem rejtette,
Ám, hogy ellopják majd tőle
Bizony nem is sejtette.
Öreg tölgyfa rejtekében,
Avar ágyon elterül.
Bánatában nagy szipogva,
Mély álomba szenderül.
Aztán másnap felébredve,
Minden mosolyt visszakap.
Mire korán legelsőként,
Jó reggelt köszön a Nap.
Tudja, búcsút int az ősz is.
Majd a tél is véget ér,
Mire hóvirágok nyílnak,
Gólya Gáspár visszatér. | |
| 46. | [tulajdonos]: Vers | 2020-08-26 19:47 | Jó éjt, anyu!
Mesék birodalmát látni,
Hiába is vágytam.
Tündérország kertjeiben
Én még sosem jártam.
Mesekönyvem lapjaira,
Sötét árnyak írnak.
Törött szárnyú pillangóim,
Éjszakánként sírnak.
Hogyha behunyom a szemem,
Rögtön lesben állnak.
Szürke, nehéz szárnyaikkal,
Ágyam fölé szállnak.
Álomország kapujánál
Érkezésem várják,
Színes tollú madaraim
Kalitkába zárják.
Félek tőlük édesanyám.
Félek, rám zuhannak.
Ágyam felett sötét árnyak,
Nesztelen suhannak.
Nem kellene sosem félnem,
Ha te velem lennél.
Hogyha egy nap te is, mint én,
Szívedből szeretnél.
De szép volna édesanyám
Lépteidre várni,
Árnyak nélkül kezed fogva,
Tündérföldön járni. | |
| 45. | [tulajdonos]: Vers | 2020-05-26 19:24 | Nélküled
(Szeretett öcsém emlékére)
Álmodtam egy régi tájról,
Nádfedeles kicsi házról.
Csalogatott, egyre hívott,
Kertje végén akác nyílott.
Udvarában eperfa állt,
Zöld lombjára vadgalamb szállt.
Hinta ölelte az ágát,
Szellő mozgatta a láncát.
Ablakában lámpa égett,
Érkezésem estbe lépett.
Csillag ragyogott az égen
Hegedű szólt, úgy mint régen.
Eperfánknak szelíd árnya,
Mint megannyi angyal szárnya
Észrevétlen fölém hajolt,
Édes illattal átkarolt.
Már a küszöb előtt álltam,
Csak egy pillanatig vártam.
De mielőtt beléphettem
Mély álmomból felébredtem.
Tovaillant mint a varázs,
Lelkem mélyén izzó parázs
Hiányodtól lángra lobbant,
Szívem hangosabban dobbant.
Milyen nagyon szerettelek,
Emlékekben kerestelek.
Vajon áll- e még a mi fánk
Emlékszik-e ő is még ránk?
Árnyékában megpihentünk,
Gyermekálmot ott színeztünk.
Szivárványból szőttünk fátylat,
Vágyainknak színes szárnyat.
Közös álmunk messze szaladt,
Mára minden emlék maradt.
Nem kereslek nem is várlak,
Szívem közepébe zárlak.
Eperfánkon az a hinta,
Képzeletem hányszor hívja.
Ha a szívem oda téved,
Mindig ott talállak téged. | |
| 44. | [tulajdonos]: Van ez így | 2020-05-16 11:24 | Sütibú
Róza néni szomorkodik,
A jókedve odalett.
Nem érti, hogy kamrájából
Az a sok liszt hova lett.
Amióta karantén van,
Egész nap csak sütöget.
Internetes oldalakról,
Recepteket gyűjtöget.
Állandóan gyúr és dagaszt,
Összecsapja tenyerét.
Takaros kis konyhájában,
Maga süti kenyerét.
Zsemle, kifli, kuglóf, linzer,
Foszlós kalács, friss cipó,
Mire észbe kapott szegény
Felugrott egy pár kiló.
Szomorúságának oka
Végül száján kiszaladt,
Szobamérlege az este
Amint ráállt kiakadt.
Megdöbbenve szótlanul állt,
Keze-lába remegett.
Nehéz kőként nyomta gyomrát,
Mindaz amit megevett.
Könnybe lábadt mindkét szeme
Majd hirtelen felderült,
Az is lehet nem történt más,
Csak az elem lemerült. | |
| 43. | [tulajdonos]: Valamikor | 2020-04-28 18:35 | Egyszer régen
Tavaszt álmodtunk a télbe,
Csillagot az égre.
Mikor borús volt az egünk,
Befestettük kékre.
Tovafutó huncut percek
Rajtunk jót nevettek,
Újjai között a sorsnak
Homokként peregtek.
Titkunkat elfedni leplet,
Holdfényből szőtt az est.
Takarni izzó vágyaink,
Nem volt az éj se rest.
Szívünkben szikrázó parázs,
Hirtelen lángra gyúlt.
Mirtuszkoszorúból a gyöngy,
Egyszer csak földre hullt.
Miénk volt csak a pillanat.
Gyöngéden átkarolt,
Nesztelen árnya az éjnek,
Csendünkre ráhajolt.
Megsúgták múló perceink,
Hervad majd tavaszunk.
Ahogy az úton csendesen,
Nyár felé haladunk.
Hirtelen mint ki ott se járt,
Elbúcsúzott a nyár.
Nyomában színes avaron,
Lábunk már őszben jár. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
