Hetedíziglen: eredmény

NAPLÓK: Hetedíziglen
Legutóbbi olvasó: 2026-06-10 20:08 Összes olvasás: 487760

Korábbi hozzászólások:

5906.	[tulajdonos]: eredmény	2022-10-24 15:33
Megszületett az eredmény. Bízom benne, hogy jól számoltam. Emlékeztetőül a szavak: talán, séta, pince, akar, pillanat, muszáj, ha Az alábbi versből vettem őket kölcsön: Petri György Hogy elérjek a napsütötte sávig Szokványos nyári éjszakának indult. Sétáltam kocsmáról kocsmára. Talán éppen a Nylonban ittam, a HÉV-végállomás mellett, a Margit hídnál (vagy azt akkor már lebontották?). Nem tudom, lehet, hogy a Boráros téren. Ezek a séták mindig reggelig vagy épp két napig tartottak, és akárhová vezettek. Mindenesetre, valahol ültem, ittam. (Akkor még akármit – kóstolódó ifjúság.) Még nem olvastam a kocsmákban, nem, nem, még nem temetkeztem könyvbe-újságba, nem fixíroztam az asztal lapját. Még nem idegesített fel, ha szóltak hozzám. „Fizetsz valamit?” kérdezte egy dohánykarcos női hang a hátam mögül. Fiatal hang volt. „Kérjél” – mondtam felé fordulva. Ötven körüli nő állt rézsút mögöttem. Letapadt, koszmós, egykor világosbarna haj; beroskadt íny, cserepes ajkak, vérágas kötőhártya, aquamarin szemek,1 megsárgult, fehér műszálas pulóver, barna nadrág, szemétben talált fehér strandcipő. Kevertet kért és sört, pikolót. Ízlését nem vitattam. „Eljövök egy huszasért” – mondta. Ezen meglepődtem. Az ár – árnak – képtelenül alacsony volt (már akkor is). Ismertem a Rákóczi téri kurzust. Húsz forint az nem ár. Másrészt a nő nem állta volna meg a helyét a Rákóczi téren, sőt semmilyen téren. Az lett volna logikus, hogy ha akar valamit, ő fizet. De sokkal többet. Márpedig akart. „Gyere, akarom” – mondta –, „nagyon szeretnék.” Soha nőt nőiességében megbántani nem tudtam (hacsak nem kifejezetten ez volt a célom). No de hogy… Mentem; úgy éreztem: muszáj. Hiszen űzött voltam és zavaros, mint a fölkavart iszap akkoriban, és csak ezekben az „Eszpresszókban”, „Büfékben” érezhettem némi álfölényt a nélkülözés és hajléktalanság valódi nyomorultjai között. Sokáig vonszolt egy hosszú utcán, hozzám bújt. Ez kínos volt, de szerves része a törlesztésnek. Átöleltem, egy pincében kötöttünk ki, nagyon sok lépcsőt mehettünk lefelé valami nem tudni honnan derengésfélében. Az ágy. Befilcesedett vatelindarabokból összekotort alom. Nem vetkőzött, csak megoldotta, lejjebb tolta magáról a nadrágját. „Így szoktam meg, ha bokor alatt dugok” – mondta közvetlenül. Nem volt ellenemre, magam is csak a legszükségesebb mértékben, meg a zakómat dobtam le – inkább legyen koszos, mint gyűrött. „Csókolj meg.” Hát igen, ez elkerülhetetlen. Avas szájszaga volt, ajka pikkelyes, nyelve, szájpadlása száraz, mintha egy üres szardíniásdobozban kotorászna a nyelvem – mindjárt fölvérzi az éles perem. Rettegtem, hogy menten a szájába hányok, ettől viszont röhöghetnékem támadt, ömlöttek durva bőrére a könnyeim, amíg ura lettem a perisztaltikának. A lába köze szűk, száraz. Alig tágul, alig se nedvesedik. „Várjál” – mondta, és belevájt ujjaival egy megkezdett margarinba, magába masszírozta, aztán még egy adagot. „ENNI is fog még ebből?” „Meg tudom mosni valahol magam?” – kérdeztem később. Egy csőcsonkra mutatott. A víz kilövellt, merő lucsok lett a nadrágom, mintha behugyoztam volna. „Ez is hozzátartozik” – mormoltam. Egy ötvenesem volt még. A fejét rázta: „Mondtam, hogy egy huszas, és ez nem az ára. Én akartam, a huszas meg egyszerűen kell.” „Akkor adj vissza” – mondtam –, „értsd meg, nincs huszasom.” „Hülye vagy” – mondta – „ha vissza tudnék adni ötvenből, nem kéne a huszasod” – mondta logikusan. És a következő pillanatban elaludt nyitott szájjal. Vállat vontam („ha ilyen büszke vagy”), zsebre gyűrtem az ötvenest, megtaláltam a zakóm, és botorkáltam fel a lépcsőn. Hogy elérjek a napsütötte sávig, hol drapp ruhám, fehér ingem világít, csorba lépcsőkön föl a tisztaságig, oda, hol szél zúg, fehér tajték sistereg, komoran feloldoz, közömbösen fenyeget, émelygés lépcsei, fogyni nem akaró mínusz-emeletek, nyári hajnal, kilencszázhatvanegy. Az eredmény a következő: Tóth Gabriella: 3.5p Mara: 1p arqumentum: 1p Simf: 1p Kati: 0.5p Gratulálok a nyertesnek ! Köszönöm Minden résztvevőnek a játékra szakított idejét! Megkérem Gabit, hogy vezesse le a következő játékot! 1. Tóth Gabriella patók és pálok Szavazott: Mara 1p, Szilasi K. 1p, Edit 1p Simf 0..5p pince mélyén salétrom virágzik talán beázik a gazda homlokán pillanat csupán gyöngyözik a gond s csak emészti ha akarná…muszáj? nem akarja inkább tarkóját vakarja sétál köröz andalog a pince körül gyalog felkúszik a salétrom virága fel a gerendára a gazda bagót rág sercent közben nagyokat szellent az egész világra így omladozik a ház már nincs is rajta máz épp olyan mint gazdája se holnapja se mája 2. arqumentum Esetleg Szavazott: Fran 1p hűvös séta lenn a pincemélyben, talán megállunk majd egy pillanatra, és ajtónak dőlve csókolózunk, nem muszáj, csak ha ő is úgy akarja. 3. Szilasi Katalin Pillantás a mélybe Szavazott: Simf 0.5p Dohos, sötét a pincemély, falán salétrom-ábra most a dísz. Az ablakon csekély világ világlik át. A pók kaszál homályt. Sarokba szórt szemétkupac. Vagy ember az? Talán, ha mozdul, él, s a szót is érti még. De svábbogár a társa csak s a macskalány, ki séta közben erre jár. A sanda pillanat megáll, akarna lépni, ám muszáj kivárni, hogy mi lesz a vég. 4. Simf Apu nagyon bátor Szavazott: arqumentum 1p, Éjszaka gyakran hallok fura zajokat a pincéből. Mintha sétálna lenn valaki. Talán egy mumus az. Nekem tilos lemennem a pincébe. Apunak, ha akar, ha nem, muszáj lemennie a pincébe, minden fűtéshez ő hozza fel nekünk a tüzelőt. Ha tényleg él ott egy mumus, akkor Apu nyilván nem fél tőle. Persze, az is lehet, hogy nincs is ott mumus. Ha nagy leszek, és az már csak néhány pillanat, én is lemehetek majd a pincébe, és nem fogok félni, akár lesz ott mumus, akár nem. És akkor már nekem is lehet majd kisfiam. 5. Ötvös Németh Edit lassan kinyírnak az évek talán mikor lehívott a pincébe akkor végzett velem szakadt ruhában vérpöttyöket spriccelt rám a vízipisztoly abszintzöld volt rézsárga ravasszal a sarokba okádtam a porba volt benne darabos sárgarépa az mindig van az az alap nem akartam hogy kijöjjön belőlem a gyomortartalom de nem tehettem semmit ellene sétára előtte sem voltam alkalmas egy pillanat alatt összeestem csak ha muszáj akkor gurulok tovább szögletesen mert már nincs kerekem 6. Francesco de Orellana pillan, illan... egy pillanat megállni muszáj egy pillanat a séta már fáj egy pillanat a pince üres egy pillanat ha úgy kell tüzes egy pillanat elmúlni akar egy pillanat talán betakar 7. Kosztolányi Mára Ideje felnőni Szavazott: Gabi 1p Azóta sem tudom, talán kétkedésedet palástoltad? Pillanatnyi megingás volt? Szégyellem, mert lehet, pont olyankor sétál be a templomajtón, amikor eszembe jut a sztori, amit viccesen meséltél a papról, és a gyerekről, aki csóbehúzta. Valóban mindent lát az Isten? - kérdezte a kisfiú. Igen - mondta a pap. A pincénkbe is belelát? Természetesen - válaszolta a pap. Akkor is, ha még nincs kiásva? Azóta akaratlanul erre gondolok, amikor a magasságos felügyeletről van szó, és muszáj nevetnem. Bocsáss meg, de azt hiszem, miattad lettem kétkedő. Azért nagyon ne aggódj, mert az összes többit betartom.

Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!